SZERDA
Még mindig van kb. 50 óra
Ma a kézművesek pogácsát sütöttek, és nekünk is adtak belőle. Veronika osztotta ki, aki egy másik Vera. Finom volt, de engem el is szomorított, mert anya jutott eszembe a pogiról, és nagyon hiányzik. Sőt, már a húgom is hiányzik. De ezt nem fogom elmondani neki, csak leírom, hogy anyáék lássák majd, hogy mennyire komolyan gondoltam.
Ma megtanultam a rovásírást. Igazából tök menő és egyáltalán nem is nehéz. Ha tudjuk, hogy melyik jel milyen képet ábrázol, akkor nagyon egyszerű. Ezzel levelezünk. Én is kaptam levelet. Máté, az egyik segítő írta, hogy „Örülök, hogy itt vagy. Érezd jól magad!” Sokáig tartott, mire megfejtettem, arra már nem volt időm, hogy válaszoljak neki. Majd holnap. Most már könnyebb lesz.
Elkéstem az edzésről. A többiek már sorban álltak. Tíz fekvő lett a büntetés. Annyira szégyelltem magam, majdnem sírtam. De senki nem nézett rám mérgesen, és senki nem szólt be. Az osztálytársaim halálra cikiztek volna, sőt, a Dagadt meg is vert volna ezért. Mondjuk ő egy fekvőt sem tudna lenyomni….
A szablyázástól viszont hólyagok lettek a kezemen. Van, amelyik vérzett is. Szabi szólt a konyhásoknak, és Panka leragasztotta. De hiába, mert szinte azonnal lejött az izzadság miatt. Nagyon csíp. Kiálltam egy kicsit. Tamás odajött hozzám, és elmondta, hogy minden új dologgal így van ez. Amikor kilépünk a …*….(valamilyen zónából, ezt majd megkérdezem) szóval onnan, ahol nekünk kényelmes, akkor először szokatlan és esetleg fájdalmas is, de utána hozzászokunk, és megerősödünk, és egyre keményebbek leszünk. Megmutatta az ő tenyerét. Tényleg kemény. És azt mondta, hogy a lelkünk is így edződik: először még fáj, hogy nem a megszokott dolgok vesznek körül, vagy például hiányzik az otthonunk, de ha nem azon nyavajgunk, akkor jól tudjuk érezni magunkat. Ilyen komolyan még nem beszélgetett velem egy felnőtt sem, ezért nagyon figyeltem, és elhatároztam, hogy ki is próbálom. Visszamentem a többiek közé, és csak azért sem figyeltem a kezemre, hiába vérzett és csípett. Estére már egy cafat le is jött róla, de megérte, mert én vonhattam le a zászlót. Mindenki előtt bemondták, hogy ma én léptem át a korlátaimat. Apa nagyon büszke lett volna rám! Ez sokkal menőbb, mint amikor a játékomban kikerülök a dicsőségtáblára. Itt mindenki látta, hogy ÉN vagyok az, mindenki mosolygott, a fiúk kezet fogtak velem, és vállon veregettek, Tamás pedig jó szorosan átölelt. Majdnem elsírtam magam.
*megkérdeztem: KOMFORTZÓNA- azt hiszem, ez fontos szó
Mai tanulság: nem is olyan rossz itt. KATTINTS IDE A KÖVETKEZŐ RÉSZÉRT!