Mi, illetve a most 13 éves fiunk szinte az ország másik végéből érkeztünk. Megnéztem, légvonalban élünk 417 kilométer távolságra Siskaszertől. Egy Őrálló Segítő Angyal révén jutott el hozzám a tábor híre. Nekem az Ő személye eleve garancia volt. Azonnali, zsigeri, egyértelmű „IGEN! Bár eljuthatnánk ide!” érzés jelent meg bennem. A honlap és a hírlevelek információi ezt csak megerősítették. A fiunk által idén nyáron először megélt élmények és tapasztalatok pedig fényesen bizonyították, hogy milyen jó volt hallgatni erre a megérzésre! Az ismerősök és családtagok csodálkozva kérdezték, hogy „Közelebb nem találtál?”. Nem. Itt és ezt a tábort találtam.  Vagyis, amint írtam, sokkal inkább a tábor és csapata talált meg engem. Hiszem, hogy egyáltalán nem véletlenül.

Ami a legfontosabb értéke, úgy vélem: védjegye, az az elfogadó szeretet és hozzáállás, amely itt MINDEN további origója, alapja, háttere. Azért, mert valóban napi szinten folyamatosan jelen van, ezt élik! Nem frázis, nem elmélet, nem elvi, valahol az éterben lebegő távoli tézis. Nem csak „papolnak” róla, hanem ezt mutatják, ezt sugározzák, ezt a légkört teremtik meg, ezt adják át a tábort megvalósító Őrálló Csapat tagjai! Mindenkinek! Közben folyamatosan támogatnak, jelen vannak, elérhetőek, figyelnek, a szó legnemesebb értelmében őrzik a Rájuk bízott gyermekeinket! Ezt a fiatalok érzik, átveszik, tovább viszik. Ez teszi lehetővé azt is, meggyőződésem, hogy a srácok elfogadják a világos, szigorú, ám következetes kereteket és szabályokat. Fegyelmezetten (és büszkén) megcsináljanak akár heti 900 fekvőtámaszt és még mi minden kihívást teljesítsenek sikerrel… (miknek mi csak kisfilmen való nézésébe is belefáradánk vala a záróeseményen). Miközben nevetnek, igazi cserfes kölykökként mindenestül élvezik a tábort és egymás társaságát, mindent megdumálnak és meg is dumálhatnak Tamással és a Segítőkkel is (külön köszönet ezért a lehetőségért!)! S a táborzáró eseményre megérkezve miután megölel a fiam, ez az első mondata: „Jövőre is jövök!”.

A szülők is érzik és megtapasztalják ezt az atmoszférát! S megnyugszanak. De nemcsak mikor odaviszik, majd a felemelő záróeseményt követően, a végtelen elköszönő ölelkezések végeztével elhozzák a csemetéjüket. Nekem óriási élmény és végtelenül hálás vagyok érte, hogy folyamatos, világos, s szinte minket is „táborlakóvá” tevő kommunikáció van. Nemcsak szavakkal, hanem fotókkal is. Ugyanazzal az elfogadó, figyelmes szeretettel, amiről fentebb írtam. Felénk, szülők felé is. Tábor előtt (hihetetlen jó előre találkozni minden Őrálló Segítővel!), tábor közben (s minő veretes nyelven megíródott mindenről tudósító napi tábori krónikákkal!), tábor után (visszajelzés, amiből itt biztosan merítenek jövőre). Kisimítja az ember szülői lelkét is.

Kedves Tamás, kedves Őrállók Csapat! Köszönet és hála mindenért, a mi fiunk személyében is törzstáborozót nyertetek! 

Eke Edit