G-RCGJCSMR0H
top of page
lovak_edited.jpg
Profilkép fehér  transparent.png

VIP TÁBOROK

KIS LÉTSZÁMÚ TÁBORAINK

KISCSIKÓBÓL TÁLTOS PARIPA
AVAGY HOGYAN LESZ A MAGABIZTOS, BÁTOR KIÁLLÁS!
HISZEN MINDEN KISFIÚ ERŐS FÉRFINAK SZÜLETIK!

Hozd el hozzánk, és én segítek Neked beteljesíteni azt a vágyadat,
hogy a fiad erős férfivá válhasson, és győztesként szárnyalva elérje minden álmát!

Orallok elválasztó logó.png

HA A TE FIADRA IS JELLEMZŐ AZ ALÁBBIAK KÖZÜL EGY VAGY AKÁR TÖBB DOLOG IS,

AKKOR NAGYON FIGYELJ, MERT MÁR KONGANAK A VÉSZHARANGOK:
 

  • tele van belső feszültséggel

  • otthon időnként robban, látszólag minden előzmény nélkül

  • úgy tűnik, hogy minden ok nélkül bántja a gyengébbet, pedig végtelenül jólelkű srác

  • szorong, tövig rágja a körmét

  • szidja, becsmérli, kevésnek tartja, esetleg már fizikailag is bántja magát

  • ritkán panaszkodik, pedig látod, hogy valami nyomja a lelkét

  • belemenekül a virtuális térbe, és már tudni sem akar az igazi világról

  • zárkózott és bezárkózik

  • nem szívesen megy el otthonról, utál ismerkedni

  • szomorú zenéket hallgat és sötét ruhákban, lehorgasztott, kapucnis fejjel jár

  • legtöbbször csak motyog és nem néz a szemedbe

  • nincsenek céljai, és kezdi feladni, elfelejteni az álmait

  • bár régen jó alvó volt, most nem tud sötétben aludni, felriad éjjel

  • gyakran fáradt és lóg az orra

  • sűrűn fáj a feje, esetleg gyomorpanaszok is gyötrik

és még hosszasan sorolhatnám…

HA FELISMERTED A VÉSZJELEKET, ÉS VALÓDI VÁLTOZÁST SZERETNÉL, DE NEM TUDOD, MIT TEGYÉL, AKKOR VAN EGY JÓ HÍREM A SZÁMODRA: VAN MEGOLDÁS, TUDOK SEGÍTENI!

_MG_0037.jpg

Tudtad, hogy a felmérések szerint a kamaszok több mint húsz százaléka depressziós?


Még ijesztőbb az a statisztika, miszerint minden századik percben öngyilkos lesz egy kamasz!


Gyakorta megesik a lelkiismeretes gyerekekkel, hogy számtalan elvárás közepette próbálnak megfelelni, és amikor ez éppen nem sikerül, biztatás helyett csak szemrehányást kapnak: „Tőled többet vártam!”, „Neked ezt tudnod kell!”, „Oda ez kevés lesz!”, „Semmire sem fogod vinni!”, „Szerinted mi lesz így belőled?”, „Szégyent hozol a fejünkre!”, „Látod, milyen hülyegyerek vagy??!!”... Szomorú, de a sor itt is szinte végtelen…


Az sem segít, hogy kibeszélje magából ezeket, hogy panaszkodjon, mert nincs, aki értőn hallgassa, hiszen a szülők sokszor elfoglaltak, mivel minden feltételt meg akarnak teremteni a gyermeküknek, sőt gyakran egyetlen szülőnek kell helytállnia kettő helyett. És lássuk be: a gyermek sajnos jellemzően nem a szüleivel szeretné megosztani a problémáit.


Márpedig, ha nincs meg az ideális gyermek-szülő kapcsolat, amikor nemcsak szülei vagyunk, hanem a barátai is egyben (Igen, van ilyen!), akkor gyermekünk gyakran a kezébe adott kütyükön keresztül merül el a virtuális tér lehúzó mocsarában.

A MÉDIUMOKBÓL, DE KÜLÖNÖSEN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBÓL SZAKADATLANUL ÖZÖNLŐ ÜZENETEK SZERINT MINDENKINEK SZUPERÜL KELL KINÉZNIE, ÉS SZÉLES MOSOLLYAL LEBEGNIE EGY MEGPHOTOSHOPOLT, HAZUG VILÁGBAN.


Tudnod kell, hogy amikor a kamasz nem azt látja a tükörben, mint az Instán, nem azt tapasztalja a saját bőrén, mint amiről a posztok mesélnek, akkor a legtöbb esetben azt gondolja, benne van a hiba.


A GYERMEKEK MAGUKRA MARADVA KÜZDENEK AZ INTERNET DZSUNGELÉBEN.


A harc pedig eleve kudarcra van ítélve, hiszen VALÓDI gyermek sosem győzhet egy VIRTUÁLIS - tulajdonképpen nem létező - világban.

MI A MEGOLDÁS MINDEZEKRE?
MUTATOM!

Green Suede
Profilkép fehér  transparent.png

KÜLÖNLEGES SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ TÁBOR

(MAX. 6 FŐ, KIZÁRÓLAG FIÚKNAK)

Ebben a táborban a probléma diagnosztizálása történik. Felderítem a pontos okát annak, hogy a Fiad miért érzi magát úgy a bőrében, ahogy éppen érzi, és miért tart ott az életében, ahol éppen tart. Megismerem a gondolkodásmódját, a „működési elveket”, a mozgatórugókat, és ezek alapján olyan részletes „használati utasítást” adok Neked, melyet a mindennapokban tudsz alkalmazni a hatékony gyermeknevelésben. Megmutatom Neked, mit kell tenned azért, hogy gyermekednek át tudd adni mindazon értékeket, amiket fontosnak tartasz. Nagyon egyszerű és jól kezelhető lesz ez az „eszköztár”, csupán használnod kell Neked, Szülőnek.

A tábor ára tartalmazza a Veled történő tábor végi konzultációt, valamint 5 óra utánkövetést. Vagyis, ha bármikor elakadnál, csak felveszed velem a kapcsolatot, és már mondom is, hogyan tovább a győzelem felé vezető úton.

A KÜLÖNLEGES SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ TÁBORBAN:

  • Kiszakítjuk Gyermekedet a virtuális térből: teljes kütyü-detoxikáló.

  • Szeretettel, de ugyanakkor következetességgel segítjük az útján, maximálisan odafigyelünk Rá,

       és törődünk Vele.

  • Egy mindenben támogató, segítő, megerősítő közösség veszi Őt körül, valódi példaképekkel. Csak azt kérjük Tőle, amit mi magunk is csinálunk.

  • Megtanul küzdeni a céljaiért, kitartani a nehézségekben.

Green Suede

VIP SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ TÁBOR

Profilkép fehér  transparent.png

(MAX. 1 FŐ, KISKORÚ ESETÉN CSAK KÍSÉRŐVEL;
FIÚKNAK, DE KÜLÖN KÉRÉSRE LÁNYOKNAK IS)

Míg az előző tábornál a probléma pontos diagnosztizálása történik, ebben az esetben 5 nap alatt meg is oldom a konkrét problémát a gyermekkel. Otthon már csak a kapott instrukciók alapján fenn kell tartani a kívánt állapotot, amihez minden segítséget megadok Neked.

Úgy tudod ezt a legkönnyebben elképzelni, hogy amíg a Különleges Személyiségfejlesztő Táborban egy szerszámosládát kapsz, a VIP SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ TÁBORBAN „meg is szerelem” a gyermek lelkét kettesben, és úgy viszi haza a szerszámosládát, hogy már csak apróbb javítgatásokra, finomhangolásra lesz szükség.


Gyakorlatilag szinte ugyanaz történik, mint a felnőttek esetén a Stratégiai Személyiségfejlesztésnél (ld. a honlapomon: https://www.orsegbenonmagadert.hu).

A VIP SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ TÁBORBAN akár napi konzultáció is történhet a Szülővel! Ajándékba adok még tábor utáni 10 óra felnőtt és 5 óra gyermek konzultációs lehetőséget, valamint a kiskorú gyermek kísérőjének tábor alatti teljes ellátását is, hogy a siker garantált legyen!
 

Mindkét táborban benne foglaltatik a gyermek teljes körű ellátása: a napi ötszöri bőséges étkezés, a kényelmes jurtaszállás és a különböző foglalkozások ára is.

HA MEGAJÁNDÉKOZOD
FIADAT EZZEL A TÁBORRAL,
A LEGTÖBBET ADOD NEKI:


EGY ÓRIÁSI LÉPÉST A MEGTÁLTOSODÁS ÚTJÁN.

Orallok elválasztó logó.png

KÉPZELD CSAK EL A PILLANATOT!

  • A Te Fiad magabiztosan megy reggelente iskolába, és nem fél a kihívásoktól, akár a tanároktól, akár az osztálytársaitól jön.

  • Nem lesz többé senki csicskája.

  • Mivel tisztában van az értékeivel, nem hagyja magát lealacsonyítani, megalázni.

  • Nem megy bele olyan kapcsolatokba, ahol kihasználják, mert tudja, hogy szerethető, és ezt nem kell bizonyítania, így nem tudják megzsarolni sem. Igényesen megválogatja a társaságát.

  • Bízhatsz benne, tudod, hogy jó úton jár. Tudod, hogy helyén van, látod, hogy kiegyensúlyozott, elégedett és boldog.

  • MEGTÁLTOSODOTT! Sorra váltja valóra az álmait.

  • Hihetetlenül büszke vagy rá, és kihúzod Magad: „IGEN, Ő AZ ÉN FIAM!”.

Ha azt gondolod, hogy erre nincs szüksége, majd az idő megoldja, megbátorodik egyedül is, és rendben lesz az élete, akkor elszalasztod ezt a nagyon fontos és a változtatás számára leginkább alkalmas időszakot, amiben most vagytok.

  • Végig fogod nézni, ahogyan folyamatosan szorong, teljesen magába fordul, és tövig rágja a körmét a megmérettetések idején.

  • Jóval a képességei alatt fog teljesíteni, az álmai örökre álmok maradnak, mert egy lépést sem mer tenni értük.

  • Nyugtatókat szed, és talán még 40 évesen is Veled lakik, mert az önálló, felelős életre nem tartja képesnek magát.

  • Egymás után szalasztja el a jobbnál jobb lehetőségeket a kapcsolatai és a karrierje terén is.

  • És mivel Felelős Szülő vagy, előbb-utóbb majd önmagadat fogod kérdőre vonni: „Hogyan történhetett mindez? Mit rontottam el?”

Nos, ez utóbbinak nem kell bekövetkeznie. Itt a nagyszerű lehetőség, hogy jó irányba fordítsd Fiad életét!


Ne feledd! Most még Te döntesz.


És ha jól döntesz, ajándékba kapsz egy önbizalommal teli, magabiztos, kedves srácot, aki bátran néz szembe az élet kihívásaival, mert tudja, hogy győztesnek született!

Green Suede
Orallok_logo_fehér.png

KI VAGYOK ÉN?

Pfeiffer Tamás.JPG

PFEIFFER TAMÁS

STRATÉGIAI SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ


Az ALFA (Alázat, Lélek, Fizikum, Akarat) felnőtt férfi személyiségfejlesztő táborok szakmai vezetője,

az Őrállók Személyiségfejlesztő Ifjúsági Táborok szakmai vezetője.

Szakirányú végzettség:
Strategic Intervention Life Coach – RMT Center (Robbins Madanes Training Center),

Certified Coach – ICS (International Coaching Society),

Neuro-Linguistic Programming Practitioner – EINLP (European Institute of NLP)
 

Karrier:
Őrállók Alapítvány – Elnök 2006 óta
Személyiségfejlesztés – szakmai vezető 2009 óta
a Fiúból Férfit Nevelés Specialistája 2010 óta

 

MIÉRT PONT RÁM BÍZD A FIADAT?

Mert értek hozzá. Pontosan tudom, hogyan kell fiút nevelni.


Stratégiai Személyiségfejlesztőként 18 éve foglalkozom fiatalokkal. évente közel 200 gyermeket

táboroztatok a csapatommal, mindemellett még kb. 500-an fordulnak meg a csoportjaimban.   


Ráadásul büszke édesapja - és jó barátja - vagyok a 16 éves fiamnak
(és valaha én is voltam kisfiú 😊).

Férfiként minden porcikám őrzi az emlékét, mit jelent fiúnak lenni,
és nem nőként próbálom elképzelni, hogyan válik a fiúból férfi…

A munkám során már évek óta elsöprő sikerrel oldok meg lelki

problémákat gyermekeknél, felnőtteknél egyaránt.
 

TORNAY BÁNK ÁDÁM ÉVEKKEL EZELŐTT VETT RÉSZT A PROGRAMON:

Bild1.jpg
tornay bánk

Nehéz megfogalmazni azt az eltelt pár napot, amit Tamással töltöttem. Eddigi életem során találkoztam már pár technikával, életet megváltoztató és sorsfordító tréninggel, coachcsal, viszont egyik sem gyakorolt rám akkora hatást, hogy pár hétnél tovább bírjam tartani a kitűzött céljaim, elhatározásaimat. Pont ebből kifolyólag először kissé szkeptikusan érkeztem az első napon, ugyanakkor kíváncsi voltam, hogy miben is fog kimerülni a ,,valóban hatásos technikák” fogalma. Ahogy fokozatosan haladtunk előre, és ástunk mélyebbnél mélyebbre, kezdett tudatosulni bennem, hogy ez egy közel sem olyan foglalkozás vagy elcsendesedés, amit eddig megszoktam. Hogy teljesen át tudjam magam adni a programnak, pár napra teljes ,,telefon detoxba” vonultam, csak magamra és a napi tevékenységünkre koncentráltam.

Ez már önmagában egy nem szokvànyos élményt adott és tudtam, hogy itt nagy dolgok fognak történni. Hát történtek is... Mély, őszinte beszélgetések, hatalmas felismerések, tapasztalások, és olyan útravaló, ami gyökeresen megváltoztatta a hozzáállásomat és ezzel együtt az életemet. A pár nap teljes átszellemülés után, mikor ,,visszatértem az életbe”, és elkezdtem tudatosan gyakorolni a Tamással megtanult és átbeszélt gyakorlatokat, rá kellett döbbenjek, hogy más ember vagyok már. És ami a legdurvább, hogy nem is nagyon tudom felidézni milyen is voltam előtte. Rettenetesen hálás vagyok, hogy ilyen változáson mehettem keresztül Tamás odaadó és tiszta szívű munkájának köszönhetően, és hogy valóban komoly és maradandó értékeket kaptam. Szívből ajánlom mindazoknak, akik valódi és kézzel fogható eredményeket akarnak elérni személyiségük formálásában, és ezzel együtt életük megváltoztatásában.

EGY ÉDESAPA, SZALKAI GÁBOR, VÉLEMÉNYE:

Áldás volt a Tamással töltött pár nap, a kamasz fiam is és én is feltöltődve, "újraprogramozva" tértünk haza. Nem csoda történt, csak sikerült megérteni sok mindent az apa-fiú kapcsolatról, a mi kapcsolatunkról és hogyan tudjuk még jobban egymást építeni, úgy, hogy ne csak tudjuk, de érezzük, élvezzük is egymás bizalmát és társaságát. Hosszú út elején vagyunk, boldogságban, fejlődésben dolgozunk tovább közösen. A szeretet és a határok pontos kijelölése, nyugodtság és határozottság vezeti a gondolataimat, a Jó Isten segítségével és áldásával. Véleményem szerint a mai felgyorsult és online média által befolyásolt világban szüksége van a családoknak biztos pontokra, az Őrségben, az Őrségben Önmagadért program ilyen lehetőség. Minden perce megérte, szükség van támogató közösségre, hálásak vagyunk Tamásnak.

AHOGYAN EMLÍTETTEM KÜLÖN KÉRÉSRE LÁNYOKKAL IS FOGLALKOZOM, OLVASD EL EGY IFJÚ HÖLGY BESZÁMOLÓJÁT AZ  1 SZEMÉLYES VIP SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ TÁBORRÓL

VARGA-MOLNÁR ZSÓFIA, 13 ÉVES TÁBOROZÓNK VÉLEMÉNYE:

Bild2.jpg
Varga-Molnár Zsófia

Mire számíts, ha mondjuk gyerek vagy? Mivel én gyere szemmel éltem meg ezt az egészet, ezért így is fogom elmondani. Az első napon megtörtént a megbeszélés, a felmérés. Felmértük azt is, hogy mennyire szeretném beleadni magam ebbe az egészbe (ha nem adtam volna bele magam, nem láttam volna változást). Második nap belecsaptunk a lecsóba. Elkezdtük leírni az életcéljaimat, én itt kb. olyan 30-40 darabot írtam le, ezeket még 2-3-szor kellett leírni minden alkalommal más megfogalmazás alapján, mert az sem mindegy, hogy hogyan írjuk le, és hogy mit kívánunk. Konkrétan ebben az egészben ez a legnehezebb rész, mert ezt nem elég, hogy leírod, minden nap olvasnod kell egy technikával. Második-harmadik nap kezdtünk kicsit lejjebb ásni a tudatalattimban, és keresni kezdtük a dolgok okát és az emlékek eredményét. Nagyon-nagyon sok magas ponton, illetve mély ponton is voltunk, de nem bántam meg egyiket sem. 4.-5. nap mi már gyakorlatilag végeztünk, de ez változó, itt még sétáltam az idővonalamon, ahol olyan emlékek is feljöttek, amik azelőtt feledésbe merültek. Én az egész hetet élveztem, persze ez az én szemszögem. Valószínűleg mindenki máshogy fogja megélni. Nagyon sok tanácsot kaptam, illetve technikákat a kezembe, amiket bármikor előhívhatok. … Én azt javaslom, hogy egyrészt, ha elmész, akkor rendbe kerül az életed, DE nem csak Tamás kell hozzá, ehhez te is kellesz, ő is és te is 50-50 százalékban, tehát add bele magad, olvasd a céljaidat, használd a technikákat és minden meg fog változni, amit kívánsz.

AZ EGYIK 1 SZEMÉLYES VIP SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ TÁBORBAN
RÉSZT VEVŐ IFJÚ HÖLGY BESZÁMOLÓJA:

Kép1.jpg
Géczi Dominika
TANULÓ

Géczi Dominika vagyok, 16 éves.
Kb. 12 éves korom óta küzdöttem depresszióval, aminek a valós okát sokáig mélyen elnyomtam magamban, és nem beszéltem róla senkinek. Nagyon magamba fordultam és úgy éreztem egyedül vagyok a világ ellen. 14 éves lehettem, amikor elsőnek segítséget kértem, de mivel nem tudtam sem családtagokkal, sem barátokkal megosztani, úgy döntöttem, hogy pszichológushoz fordulok. 1 évet jártam hozzá, sok mindenben segített, de a valós problémát nem tudtam neki elmondani, mert még én magam sem tudtam megfogalmazni, hogy mi a baj. Csak tudtam, éreztem, hogy valami nagyon nincsen rendben.


Közben iskolát is váltottam, és a környezetváltás miatt úgy éreztem jobban vagyok, de ez nem tartott sokáig. Téli szünetben újra előtört bennem felerősödve a depresszió, aminek hatására újból pszichológushoz kezdtem járni.

A 3. alkalomkor feltörtek az érzések, és sikerült szavakba öntenem. Az lett a következménye a beszélgetésnek, hogy elmondtam, hogy azon gondolkodtam egy ideje, hogy mi lenne akkor, ha feladnám az életem. Úgy látta jónak a pszichológusom, hogy beutal a Pécsi Gyermek és Ifjúsági Pszichiátriára. A bent töltött 22 napom alatt a probléma forrásának megszüntetésében nem tudtak segíteni, de az ezt kiváltó mellékhatások megszüntetésében/enyhítésében tudtak segíteni gyógyszerekkel, beszélgetésekkel, különféle terápiákkal.

A bezártság, a bent lévő emberek és a történetük, valamint a kint lévő családom is nagy nyomást helyezett rám. Próbáltam menekülni valamibe, ami az önsértés volt. Tudom, hogy ez rosszul fog hangzani, de ekkor jöttem rá, hogy a „SZÜKSÉG AZ NAGY ÚR!”. Sok mindenkinek nehéz lehet elképzelni, hogy hogyan is működnek ott a dolgok. A zártosztály tele van kamerákkal és hemzsegnek az ápolók, de így is könnyű kijátszani a rendszert, ha fájdalmat akarsz okozni magadnak.


Amikor kikerültem, nem tudtam igazán, hogy mire számítsak, mikor visszakerülök a való életbe. Sok mindennel nem gazdagodtam, csak pár gyógyszerrel, és pár 100 heggel. 3 nap otthonlét után újra összeomlottam. Anyát arra kértem, hogy csak a pszichiátriára ne kelljen visszamennem, mert nekem az volt ott a poklok pokla.


Anya annyit kért, hogy adjak magamnak még egy esélyt és menjek el Tamáshoz. Beleegyeztem, mert nem volt már mit vesztenem, bár nem tudtam, hogy mire is számíthatok ott, és nem is hittem benne. Nagyon hamar kaptunk időpontot, azon a héten vasárnap már utazhattunk is. Elsőnek fura volt, de maga a környezet lenyűgözött. Egy órás konzultáció után éreztem, hogy Tamás nem ítél el, segíteni akar, és tudjuk folytatni a közös munkát, ami minden nap reggeltől estig tartott, közbe iktatott szünetekkel és mindig együtt ebédeltünk.


Elsőnek a célok kialakításával kezdtük, amikről nem is gondoltam volna, hogy vannak. Lépésről lépésre szabadultam meg a félelmeimtől. A múltam fájdalmait, rossz emlékeit kitisztítottuk, végleg lezártuk azokat.

Tamás valóban végig segített ezen az úton. Reményt kaptam tőle, hogy újra boldog lehessek és lettek céljaim, amikért tudom, hogy érdemes küzdenem.


Nevetve, boldogan és felszabadultan távoztam az Őrségből. Még csak 2 hónap telt el az ottlétünk óta, és mióta visszazökkentem a hétköznapokba, az ott kapott „magokat” gondosan nevelgetem.


Minden olyan fiatalnak ajánlani tudom, akinek már megfordult a fejében, hogy eldobja a saját életét magától, mert Tamás tud és akar is segíteni, de neked is akarnod kell.

ÉS TUDOD MIT?

HA NÁLA MŰKÖDÖTT,
GYERMEKEDNÉL IS MŰKÖDNI FOG!

Green Suede

MENNYIBE KERÜL MINDEZ?

Kérlek, tedd a szívedre a kezed, és válaszolj magadnak őszintén: mennyit ér Számodra, hogy gyermeked igazán szeresse és becsülje Önmagát és így viszonyuljon másokhoz is?

Mennyit ér Neked az a szerszámkészlet, amiben minden benne van, ami nem pusztán a túléléshez, hanem a kiteljesedett élethez kell?

Mennyit adnál ezért Te, aki gondoskodó szülőként minden bizonnyal számtalan lehetőséget megadtál, megvettél már gyermekednek: a zeneiskolától az esetleges fejlesztéseken át az edzésekig és talán a különféle kütyükig, amiket csak megkívánt?

Nos, amit én kínálok, az gyakorlatilag felbecsülhetetlen érték - csakúgy, mint a Fiad -, de igyekeztem megfizethető korlátok közé szorítani.

Valójában mindketten tudjuk, hogy nem arról döntesz, hogy elküldöd-e a táborba a Fiadat, hanem sokkal inkább arról, hogy milyen életet szánsz Neki!

Orallok elválasztó logó.png

ÉS MOST LÁSSUK AZ IDŐPONTOKAT ÉS AZ ÁRAKAT:

Különleges
Tábor

(max. 6 fő)

2024. AUGUSZTUS 12-16.

 

499.000.-

Helyszín:

Őriszentpéter,

Siskaszer 26. “Őrálló Szer”

VIP Tábor
(1 fő)

Egyéni időpontban

999.000.-

Helyszín:

Őriszentpéter,

Siskaszer 26. “Őrálló Szer”

+ 5 óra konzultáció ajándékba, 224.500 Ft értékben!

+ 15 óra konzultáció ajándékba, 673.500 Ft értékben!

+ kísérői gondoskodás 189.000 Ft értékben

100% élmény garancia.png

NINCS SEMMI KOCKÁZATOD!

Az ajánlatom a következő:


Ha a táborunk után mégsem lennél elégedett, kérd vissza a pénzed!
Személyesen garantálom, hogy táboraink rendkívül hasznosak a Számotokra!
Amennyiben mégis csalódnál, akkor itt van a 100%-os ÉLMÉNYGARANCIÁNK!


Nincs más dolgod, csak annyi, hogy hozd el hozzánk Gyermeked és érezze jól magát. Amennyiben mégsem nyerné el a tetszéseteket a tábor, akkor semmi anyagi kockázatod nincs, hiszen élhetsz a 100%-os pénzvisszafizetési garanciával!


A tábor zárását követően egy órán belül jelezd, hogy nem vagy elégedett, és már vissza is kapod a tábor teljes díját, de ehhez szükséges, hogy Gyermeked részt vegyen a tábornyitástól a táborzárásig minden napon és programon.


Valamint nem csak visszaadom a pénzed, hanem őszintén és tiszta szívből elnézést kérek, hogy Nektek nem tudtunk komoly értékeket nyújtani. Ebben az esetben kérlek, segítsd azzal a munkánkat, hogy elmondod a pontos okát a döntésednek, hogy tanulni tudjunk az esetleges hibánkból.

Apróbetűs rész nincs, ne is keresd!

Sikerült meggyőzzelek, hogy csak nyerhetsz az ajánlatunkkal?

Akkor gyerünk, és válaszd ki a Számotokra legmegfelelőbb időpontot!

Várunk Benneteket nagyon sok szeretettel!

VIP Tábor borítókép.jpg
Orallok elválasztó logó.png

Ha idáig eljutottál az olvasásban, akkor a szíved legmélyén TUDOD, hogy erre van szükségetek.
Ami miatt még nem jelentkeztél, az a félelem.


Gondolj csak bele! Hányszor biztattad a Fiadat születésétől fogva, hogy ne féljen! Most Te ne félj! A Fiadnak szüksége van a döntésedre!


De hadd segítsek benne!


Megmutatom Neked, hogy látta az Édesanya a VIP Személyiségfejlesztő Táborban részt vevő ifjú hölgy, Dominika változását:

Géczi Istvánné Makai Katalin vagyok, három lánygyermek édesanyja. Középső gyermekemmel, Dominikával - aki 16 éves - dolgozott együtt Tamás.
Hogyan is kezdődött minden?


Tavaly szilveszterkor kezdett megváltozni Dominika. Egyre kevesebbet jött ki a szobájából. A testvéreivel és a barátnőkkel sem beszélgetett már. Próbáltam kideríteni, hogy mi lehet a háttérben, de nem jutottam előrébb. Egyik nap a fürdőszobában voltam, amikor bejött hozzám, és kettőnkre zárta az ajtót. Segítséget kért. Elmondta, hogy szeretne beszélni valakivel, akit nem ismerünk és ő sem ismer.

Pár napra rá fogadta egy gyermekpszichológus. Hetente egyszer járt hozzá.

Kép2.jpg
Géczi Istvánné
Makai Katalin

A harmadik alkalommal volt nála, amikor érkezett egy telefonhívás. A doktornő hívott, hogy Dominikát nem engedheti haza, mert öngyilkos szeretne lenni. A telefont lerakva autóba szálltam, és mentem hozzá. A szobában ott ült teljesen összetörve, és csak arra vágytam, hogy magamhoz ölelhessem, de ez az ölelés még váratott magára. Elmondták, hogy be kell feküdnie a Pécsi Gyermek és Ifjúsági Pszichiátriára. Nem értettem semmit. Mint amikor álmodik az ember, és várja, hogy felébredjen. Másnap én vittem el azzal a reménnyel, hogy ott majd biztosan segítenek neki és nekem, hogy meg tudjam érteni, mi történik. Három hét után engedték ki. Hogy segítettek-e neki? Nem. Az ott tartózkodása alatt mélyebbre került, amit gyógyszerekkel próbáltak meg nála kezelni. Valamint megtanulta ott, hogyan kell vagdosnia magát. Száznál is több vágás volt a karjain és a lábain, amikor kiengedték onnan. 

Három nap itthon tartózkodás után újra összeomlott. A karjaimban sírt, hogy ő már nem szeretne tovább élni, mert nem hisz abban, hogy ez valaha is jobb lenne. Szerintem arról nem kell írnom, hogy milyen érzések mentek bennem végig. A gyermekem, akit a szívem alatt hordtam, most arról beszélt, hogy engedjem őt meghalni, mert neki az élet csak fájdalommal jár. Ez volt az a pillanat, amikor megkérdeztem Tőle, hogy szeretne-e még boldog lenni, és ha igen, miért nem ad magának egy esélyt. Megkértem, adjon Tamásnak is egy esélyt, hiszen veszíteni már úgysem veszíthet. Erre ő azt válaszolta, hogy adna neki, de nem hisz benne. Én örömmel elmondtam neki, hogy nem is kell hinni benne, és azt sem kell tudnia, hogy hogyan, csak adja bele magát a közös munkájukba. Igent mondott.


Tamás nagyon kedves volt velünk, mert már a következő hetet szabaddá tette, hogy együtt tudjanak dolgozni. Az a hét félelmekkel telve telt számomra. Féltem, hogy meggondolja magát Domi, de nem így tett.


Vasárnap délutánra vártak minket az Őrségben. Megérkezésünkkor olyan nagy szeretettel fogadtak minket! A hely engem egyből elvarázsolt. Az első öt perc után már biztonságot, szeretetet és békességet éreztem.
Hogyan zajlott a közös munkájuk?
Vasárnap este Dominika és Tamás elvonultak az egyik jurtába, hogy beszélgessenek és kiderüljön, hogy tudnak-e együtt dolgozni. Amíg kint vártam őket, a fejemben kavarogtak a gondolatok és néha még a félelem is felütötte a fejét, hogy mi lesz, ha Tamás mégsem tud segíteni neki. Pedig akkor én már tudtam, hogy mire képes, mert én előtte már végigcsináltam vele ezt a Stratégiai Beavatkozást. Amíg a gondolataimmal játszottam, közben kinyíltak azok az ajtók és közölték, hogy maradunk. Hétfőn kezdik a közös munkát.


Az első nap délutánjáig voltak bennem kétségek, félelmek. Aztán Tamás hétfőn délután felvázolta, hogy mi van, mi történt, mi vezetett idáig és hogy hogyan tovább. Ő egy nap alatt választ adott a kérdéseimre, amire a doktorok három hét alatt nem voltak képesek. Minden, ami kétkedés volt bennem, elszállt, eltűnt, mintha sosem lett volna.
Anyaként hogyan láttam a közös munkájukat?


Kívülállóként csak az tűnt fel, hogy reggeltől estig ki - és bejárnak a jurtába. Jobban megfigyelve feltűnhet, hogy a lány minden kijövetelkor egyre jobban húzza ki magát, és az arcán kezdenek a mosoly vonalai megjelenni.


Anyaként láttam, ahogyan a bebábozódott emberből egy életvidám gyermek lett, aki már használja a szárnyait.
Csütörtökön amikor újra kinyíltak a jurta ajtói, Dominika odafutott hozzám, megölelt, és a fülembe súgva megköszönte, hogy elhoztam ide, és hogy nagyon szeret. Visszakaptam a lányomat, akit már nagyon régen elvesztettem. Elmondta, hogy ő reményt és célokat kapott, amiért élni érdemes.


Két hónap elteltével elmondhatom, hogy Dominika napról-napra jobban van. Nagyon sokat nevet.


Nincsen több vágás, nincsen több zárt ajtó.

RENDBEN, TAMÁS, MEGGYŐZTÉL!

Profilkép transparent.png

Ha még mindig bizonytalan lennél, kérj egy konzultációt, ami még nem kötelez semmire!


Ha csak abban segítsek, hogy el tudd dönteni, melyik tábor a legalkalmasabb a Számotokra,

kérd az Ingyenes 15 perces tábori konzultációt az asszisztensemtől, Fannától!

Írj az orsegbenonmagadert@orallok.hu címre, és kérj időpontot!


Nagy szeretettel várlak!


Ha azonnali beavatkozást igénylő, konkrét problémában kéred a segítségemet,

kérd az Első Konzultációt a honlapomon: www.orsegbenonmagadert.hu
 

_DSC0141.JPG
bottom of page