1.nap igazából már a 2.nap
így bíztatóbb.
Még Már csak 64 óra
ez is
Túl vagyok az első éjszakán. Eddig sosem aludtam jurtában. Még nem volt ébresztő, csak már nem tudok aludni, mert nagyon világos van. Úgy érzem magam, mintha egyáltalán nem aludtam volna. Egyik gyerek egész éjjel forgott. Ezek a matracok nagyon kényelmesek, csak borzasztóan nyikorognak. Biztosan disznóhólyagból vannak. A másik nagy fiú meg horkolt. Azt hittem, csak a felnőttek szoktak horkolni.
Este elküldtek fürdeni. Pedig nem is lettem koszos. Még fogat is kellett mosnom. Nem igaz, itt mindenre figyelnek???
Este még volt „elcsendesedés”. Arra kimentem. Tamás olvasott valamit. Nem nagyon figyeltem oda, mert eszembe jutott, amikor otthon apa olvas nekünk, és nagyon szomorú lettem. Utána végre mehettünk aludni.
Ja! Majdnem elfelejtettem az éneklést! Mindenki együtt énekel. A fiúk is. Azt hittem, ez tök ciki, de ezek büszkén énekeltek. A felnőttek is! És nem 1 himnuszt! Hármat! Még a focimeccsen is max. 2 van, az is uncsi, olyankor szoktam mikrózni a popkornt, de itt nem mehettem el. Ráadásul csak a magyart tudom. Hiszen magyar vagyok. Minek kell még másik 2? Csak tátogtam.
Egész éjjel arra gondoltam, hogy ma értem jönnek, de azóta nem hánytam. Talán reggeli után. Mindenki ébredezik, megyek öltözni, aztán majd szabadidőben folytatom az írást, de ha minden jól megy, ez az utolsó bejegyzésem, és estére már otthon leszek. 😊
Hát, nem ment minden jól. Még itt vagyok. A többiek lovagolnak, vagy gyakorolnak, meg fürdenek, egyedül vagyok a naplómmal. Gyorsan feljegyzem, mi történt ma.
Reggel rendet kellett tenni a cuccaink között, mert megnéznek és pontoznak minden jurtát. Meg a felnőttek sátrait is. Ez legalább igazságos. Nem úgy, mint otthon. Nekem rendet kell tenni a szobámban, a húgomnak nem, mert ő még kicsi, a szüleim meg nem érnek rá beágyazni. Itt nincs sok pakolnivaló. Bedobáltam mindent a táskámba, és kész. Megigazítottam a hálózsákot, fél perc alatt megvoltam. Tetszik.
Volt reggeli torna, ami elég vicces volt. Bánk vezette, akit mindenki Fánknak hív, de nem haragszik érte. Így nem is poén. Szerintem egyébként a Bánk név szép.
Utána szablyázni tanultunk. Az nagyon komoly. 3 csoportba osztottak minket. Mindegyik csoportnak van két vezetője, a miénk a Szabi és Tégézsé. Az mondjuk elég furcsa név. Ő nagyon gyorsan beszél, de igyekszik lassítani. Jó látni, hogy a felnőtteknek is van olyan, amire figyelniük kell.
A szablya nagyon menő, bár semmi értelmét nem látom, mert otthon úgy sincs. Mindenki majd dicsekszik az új szintekkel, meg új karakterekkel, én meg azt mondom, hogy szablyáztam. Hát ki fognak röhögni, az biztos. Úgyhogy erről hallgatok, mint a sír.
Kár, hogy nincs itt egyik barátom sem. Akkor nem lenne ciki. Ma odajött hozzám barátkozni az Ati, de nem mentem vele, mert azt gondoltam, meg akar szívatni, ahogyan más táborokban szokták a nagyok a kicsiket. Utána tudtam meg, hogy ő Tamás fia. Akkor biztosan nem akart rosszat nekem, mert az apja leszedné a fejét.
Amikor valamit elrontunk, együtt kapunk büntetést. A felnőttek is. Fekvőtámaszozni kell. Tesin ezt mindig kihagytam, itt viszont nem lóghattam. Alig bírtam lenyomni tizet. Nem tartom igazságosnak, hogy én is nyomjam, mert én rendesen sorakoztam. És számolás közben kiabálni kellett, hogy „odafigyelek a társamra”.
Egyébként nem is furák ezek a fiúk. Csak a lányok, de azok otthon is. A fiúk tök normálisak, és nem csak a számítógépről tudnak beszélni. Talán lesz új barátom.
Van egy segítő, akinek be van gipszelve a lába. És ő is rendesen csinál mindent, pedig nagyon nehéz lehet neki. Mindig rá nézek, amikor azt érzem, hogy nem bírom tovább.