Drága Szeretteink!
Ott hagyánk abba beszámolónkat az tegnapi napon, hogy az napköziseknek nevezett táborlakók otthonaikba távozának. Az itt maradottaknak lehetőségük adódott az Lóránt nevezetű paripa hátán is megállni (pontosabban megülni) helyüket, mellyel sokan élének is. Sólyom és Attila nevű vitéz lovasaink irányításával a legkisebbek is megbátorodának.
Felidézénk őseink tudományát is, s megtanulánk az rovás jelek használatát. Nem lévén biztosak abban, hogy ebben Ti is kellő jártassággal bírátok, leveleinket továbbra is ebben a formában küldénk Néktek, bár mi egymás között ezen jeleket használánk.
Higgyétek el, időben térénk nyugovóra, bár némi kétség vala bennünk, hogy Ti is ugyanezt értétek-e az „időben” fogalma alatt. 😊
Kora reggel Mesi felvoná a zászlót, mivel ezt kiérdemlé okos hozzászólásaival és kedves lelkesedésével.
Az szövés s az fokosnak forgatása mellett ma vendégeink is valának: Erzsike népi énekekkel és mondókákkal varázslá el ifjainkat, a lovasíjász „Jocó” pedig ősi fegyvereket s ruházatokat hoza közénk kipróbálásra.
Nagy örömünkre ma megérkezett köreinkbe Zénó Vitéz, kit eddig egy nyavalya tarta távol tőlünk, ám ő sikerrel küzde meg vele, vélhetően tudományos szüleinek köszönhetően.
Este a 6 esztendős Marci voná le a zászlót, mivel ő bizonyula arra érdemesnek, hiszen akár könnyeit visszanyelve nyomá az fekvőtámaszokat, s forgatá az fokost.
Esteledvén az eső is csepegésnek indula, majd távoli villámok szelék át az magasságos égboltozatot. Egy idő után csend támada, s mi azt vevénk észre, hogy Mennyei Édesapánk két karja ölel körbe minket egy 7 színből álló égbéli tüneménnyel. 😊
Ebben az ölelésben hajtánk álomra fejünket, s azt kívánánk Néktek is, magunk öleléseit is küldvén.
Szeretettel rovatnak e sorok a Jó Isten tenyeréből, Őrálló Szerről, az Őrállók Tábor második napján.
Kívánánk Nektek a Mennyei Édesapánktól megáldott, nyugodalmas jó éjszakát, abban a tudatban, hogy Ő nem csak reánk, hanem Reátok is vigyáz. 😊