(Írói megjegyzés: Emlékszel, hogy hívják Villő ikertestvérét? Szegényt fejezeteken át Vilinek hívtam, pedig ő Vince. Bocsánat, és köszönöm, hogy rugalmasan kezelted. )
Az iskolákban nevelési értekezlet volt ezen a pénteken, így minden diák hamarabb végzett. Hetekkel ezelőtt tervezték már a Lovardában, hogy közös munkába fognak ma. Örs nagyon örült, mert idén még nem volt itt. Igaz, a szavalóversenyen többekkel találkozott, de már hiányzott neki a Lovarda légköre. Nem igazán tudta megfogalmazni magának sem, de egy külön világként tekintett erre a közösségre. Mióta megtudta, hogy Vince nem a „pasija” Villőnek, hanem a testvére, nagyon szimpatikussá vált számára a fiú. Máskor, ha tehette, kerülte a „fura fiút”, de most örömmel nyújtott neki kezet. Vince magához rántotta, és férfiasan összeütötték a jobb vállukat, ahogyan üdvözölni szokták egymást ebben a társaságban a fiúk.
- Vince, lenyűgöző volt a Himnusz, sosem fogom elfelejteni! De hogy tudtál ilyen hosszú verset ilyen szépen elmondani? - érdeklődött Örs.
- Mert szeretem - Örs meglepett pillantására folytatta. - Mindig speciális iskolába jártam, és a régi sulimban mindenkinek volt valami „beceneve”, ami a fogyatékosságára utal. Engem a felnőttek mongolnak emlegettek, mert azt hitték, hogy Down kóros vagyok, és azokra régen azt mondták, hogy „mongol idióta”. Örs elborzadva hallgatta. - Amikor ezt megtudtam, megkérdeztem otthon, hogy mongol vagyok vagy magyar, és anyáék vettek nekem egy magyar zászlót és megtanultam a Himnuszt. „Mert aki a Himnuszt szívből tudja, az magyar.” Ezt hallottam a tévében.
- Ja, meg azt, hogy „magyar az, akinek fáj Trianon” - kapcsolódott be Villő, aki Örs elé sietett -, és el kellett neki magyarázni, hogy mi volt az. Hetekig az volt a téma. Csak akkor nyugodott meg, amikor egyszer elsírta magát egy ünnepségen, ahol persze csak mi voltunk gyerekek - mosolygott a lány az emlékek hatására.
- Biztos lettem benne, hogy magyar vagyok - mondta boldogan Vince. - De aztán másik suliba mentem, és már senki nem hívott mongolnak. Viszont, ha felnőtt leszek, el akarok jutni Mongóliába.
- Na, de most jussunk el a karámokig, mert lemegy a Nap, és nem haladunk semmit - javasolta Villő, és elindultak, hogy csatlakozzanak a többiekhez.
Nagyon jó hangulatban telt a délután, a hideg idő és a kemény munka ellenére is. Sikerült átköltöztetni a lovakat az új helyükre, minden boksz kitakarítva, a lószerszámok lepucolva, a bőrök átkenve várták a tavaszt, amikor újra beindul a lovasoktatás.
Örs hullafáradt volt, amikor hazaért.
- Mi ez a bűz? - fintorgott Noel, amikor bátyja megérkezett. - Ja, csak Örs jött meg - válaszolt magának vihogva.
- Kutyagumiba léptél? - érdeklődött Ada is.
- Jól van, le lehet szállni, megyek zuhanyozni - morgott Örs.
- A ruháidat a szennyesbe! - került elő Anya is. - És igyekezz, téged vártunk a vacsorával!
*
- Ki a soros a mosogatásban? - érdeklődött Anya az asztalnál.
- Én nem - mondta Noel és Örs egyszerre.
- Azt kérdeztem, ki a soros, nem azt, hogy ki nem - ismételte meg Anya.
- Örs - bökte ki Noel. - Tegnap én voltam.
- Én hullafáradt vagyok - jelentette ki Örs, miközben a harmadik bundás kenyeret tömte magába. - Egész délután a bokszokat takarítottam a Lovardában.
- Noel, átvállalod? - kérdezte Apa kedvesen.
- Nem. Minek hagyta, hogy csicskáztassák? A Lovardában a trágyát túrta, itthon meg én dolgozzak helyette, mi? - háborgott Noel.
- Hogyan túrtad? - kérdezte Ada Örshöz fordulva. - Az orroddal, mint Mazsola? Fúúúj! - fintorgott nevetve a kislány.
- Örs a ganéjtúró! - röhögött Noel.
- Noel! - szólt rá Anya erélyesen.
- Bocsánat: skarabeusz. Úgy előkelőbb.
Örs olyan fáradt volt, hogy nem tudta jól kezelni a helyzetet. Máskor a tesóival együtt röhögcsélt volna, de most vérig sértődött, ráadásul úgy érezte, hogy igazságtalanság, hogy még mosogatnia is kell.
- Nagyon büszke vagyok rád, hogy segítettél a Lovardában - fordult Apa a nagyobbik fia felé -, de az itthoni kötelességeidet nem hanyagolhatod el. Ha Noel nem akar cserélni veled, neked kell megcsinálnod.
- Persze, ő egész délután gépezett. Igazán nem halna bele, ha elmosogatna - érvelt Örs.
Noel védekezett: - Nem is gépeztem! És én is fáradt vagyok. Péntek van. Amúgy meg meg se kértél…
- Persze, mert akkor segítettél volna, mi? Könyörögjek? Azt várhatod!
- Örs! - próbálta Anya csillapítani. - Igaza van az öcsédnek, nem kérted meg.
- Drága Noel úrfi, esetleg méltóztatna cserélni velem mosogatás ügyileg? - fordult gúnyosan testvére felé Örs.
- Megcsinálom - nagyvonalúskodott Noel, de amint a bátyja szeme felcsillant, folytatta -, de tiéd az egész hétvége.
- A nagy francokat! - csattant fel Örs. - Csak egyet adok vissza.
- Akkor nem cserélek - vont vállat Noel.
- Pukkadj meg! - fortyogott Örs. - Csicska!
- Mondja ezt a ganéjtúró! LOL! - vágott vissza Noel.
- Majd én elmosogatok - szólalt meg Ada -, csak Anya segítsen, mert egyedül még nem tudok. És ezzel a cukisággal mindenkinek mosolyt csalt az arcára.
Megíratott Őriszentpéteren, a Jó Isten 2023. esztendejének, Jégbontó havának 5. napján