A busza már régen elment, de Liza még mindig szomorúan üldögélt a buszmegállóban. Igyekezett láthatatlan lenni, nem akart beszélni senkivel. A menhelyes történet óta teljesen megváltozott az élete. Igazgatói dicséretet kapott, amiért az iskolát „méltóképpen képviselte egy nemes ügy kapcsán” a helyi televízióban, ami anyagot aztán a vármegyei tévé is átvett.
Az önkéntes munkában is szinte az egész osztály részt vett, és valóban nagy segítséget nyújtottak a menhelyen dolgozók számára. Eszter örökbe is fogadott egy kutyust, egy igazi korcsot, aki már csak a „Nemmész” névre hallgatott, de Eszternél kivirult, és „Hermész” lett a neve.
Többen a fiúk közül havonta egyszer elígérkeztek segíteni, és Kristóf olyan videót vágott össze a látogatásból, ami hasított a neten!
Állítólag hatalmas adományáradat indult meg a menhely felé, és jóval többen ajánlották nekik a felnőttek közül is az 1%-ukat.
A példán felbuzdulva több oktatási intézmény is hasonló akcióba kezdett a saját környezetében, és kibontakozott egy országos „1 ezrelék” mozgalom, aminek Liza volt az elindítója.
Minden oka meglehetett volna hát, hogy elégedett, sőt, boldog legyen, de kicsit sem volt az. Maga is meglepődött, hogy az ő kis javaslata mekkora hullámokat vetett, és hányan terjesztették egyre szélesebb körökben. Nagyon örült a kutyák lehetőségeinek, meg az ott dolgozók csodálkozásának, és minden porcikájában érezte, hogy jót tenni jó. Az iskolát ostromolta a sajtó, az ő képe is ott forgott az influenszerek között, holott ő nem posztolt, nem vlogolt, de róla annál többen. „Liza a kutyatündér” - a híres film mintájára - „Liza a következő Teréz anya” és „Liza: a jót csak el kell kezdeni” vagy „Egy kislány az 1 ezrelék mozgalom szülőanyja” feliratoktól hemzsegett a bulvár meg a közösségi média.
Liza nem a népszerűségnek örült, hanem annak, hogy sokan megmozdultak, és adakoztak, segítettek. Persze, ellenhangok is voltak, mint mindig, hogy „kutyaólat takarítanak, de helyesen írni nem tudnak”, meg „a pedagógusok bérét kellene emelni, nem jótékonykodni”, de ezzel inkább a felnőttek foglalkoztak.
Liza azért volt végtelenül szomorú, mert Emi és bandája minden létező módon gúnyolta, bántotta és lejáratta őt, de olyan ügyesen tették, hogy felelősségre vonni nem lehetett őket, és legtöbbször Liza meg sem tudta védeni magát az adott helyzetben. Mint például a kamu insta profilról a nevében küldözgetett ciki üzenetektől, vagy a töri dolgozatnál, ahol belejavítottak az évszámokba, így épp csak kettest kapott. Lassan mindenki elfordult Lizától. Ő pedig egyre magányosabb lett, és egyre kevésbé volt kedve élni. Szívesen befeküdt volna a menhelyi kutyák közé…
*
- Hadd nézzem Örsöt! - követelte Ada a távirányítót, amikor a helyi tévé ismételte a menhelyes műsort.
- Már egy csomószor láttad! - szólt rá édesapja.
- De nem baj! - nyafogott.
- Úgyse mond semmit, kapcsoljuk át a rajzfilmre! - szólt közbe Noel.
- Nekem nem kellett beszélnem - védte meg magát Örs -, én cipekedtem. - Majd leült a készülék elé, és bambulni kezdte.
- Nem kell elszállni, azért ez nem a Nobel - díj átadó. Vagy a csajodat nézed? - vigyorgott Noel.
- Milyen csajomat?
- Miért, több is van? A szemüveges is az? Azt hittem, csak Villő.
- Egyik sem a csajom! - csapott öccse fejére egy párnával Örs.
- Fiúk, gyertek, hagyjátok Adát, hadd nézze! - szólt az édesanya. - Mi addig megbeszéljük, melyik táborba mentek.
- De már lekéstük a határidőt, nem? - vágott aggodalmas képet az édesapa.
- Az csak a nagy táborokra vonatkozik. A kis létszámúnál nincs határidő, de nem akarom, hogy ne jusson nekik hely.
- Kiknek? - kérdezte egyszerre a két fiú döbbenten.
- Dzsingsz! - vágta rá Noel. Örs mérgesen fordult el, de öccse rögtön szólította:
- Örs!
A szülők ügyet se vetettek rájuk, az anyuka válaszolt:
- Nektek, ki másnak?
- Micsodaaaaaa? - ez a felhördülés is teljesen egyszerre történt. Ezúttal mindkét fiú egyszerre vágta rá:
- Dzsingsz! - majd egy pillanattal később Noel folytatta:
- Jössz nekem egy kókuszdióval!
- Mi ez a marhaság már megint? - nézett értetlenül az édesapa.
- Én is kérek kókuszt! - szólalt meg a tévétől elszakadva Ada.
Noel elégedetten vigyorgott, Örs morcosan nézett rá.
- Na? Mi volt ez, fiúk? - ismételte meg az édesapa.
- Majd a bátyám elmondja - mondta Noel.
- Üü - ingatta fejét Örs.
- Örs! - szólt rá az édesanyja is.
- Köszi, Anyu! - sóhajtott nagyot Örs, majd magyarázatba kezdett. - Ez Noel idióta játéka. Amikor valamit egyszerre mondunk ki, azt kell mondani, hogy „dzsingsz”. Aki hamarabb mondja ki, az nyert. Ha egyszerre mondjuk ki, akkor kell a „jössz nekem egy kókuszdióval”. A vesztes addig nem szólalhat meg, amíg ki nem mondják a nevét.
- És ha azt is egyszerre mondjátok, hogy „jössz nekem egy kókuszdióval”? - érdeklődött apa.
- Akkor addig kell hajtogatni, amíg az egyik el nem rontja - szólt közbe Noel.
- Te jó ég! - sóhajtott egyszerre a két szülő.
- Dzsin! - kiáltott Ada, aki még nem igazán fogta fel a szabályokat és a szót sem értette teljesen.
Ódor Fanna: Őrálló Örs kalandjai
Comments