Hamar elérkezett a karácsony előtti utolsó péntek is. Mert amit nagyon várunk, az először messzinek tűnik, aztán amikor itt van, azt érezzük, hogy túl hamar eljött, és még nem állunk készen a pillanatra.
A Lovardában a kicsik csodás papírangyalkát készítettek, aranyfonal hajjal, díszes akasztóval és elegendő író felülettel. Egy memóriajátékot osztottak ki laponként, és mindenkinek rá kellett találnia a párjára. Örs reménykedett benne, hogy Villőt húzza, de ezt magának sem vallotta volna be. Ehelyett valóra vált a rémálma: Vilinél volt az ugyanolyan kártya. A suliban Tofu, itt Vili. A vonzás törvénye ez, vagy valami hülyeség, amit ilyenkor szoktak mondani. Vilivel nem sokat találkozott, péntekenként általában csak köszöntek egymásnak, mert a fura fiú a kicsikkel ment mindig. Ada áradozott róla, hogy Vili milyen vicces, meg szépen rajzol, meg gyűjti a karácsonyfadíszeket.
Vili sosem volt szimpatikus Örsnek. Egyrészt mert fura volt, na. Nincs rá jobb szó. Látszott rajta, hogy nem százas, de itt mindenki mégis normálisnak kezelte. Örs nem tudott mit kezdeni azokkal, akik valamilyen fogyatékkal éltek. Talán félt tőlük. Másrészt pedig Vili Villőhöz tartozik. Ez nyílt titok volt, a Lovardában is mindenki együtt kezelte őket.
Villő nagyon jószívű, de Örs akkor sem értette, hogy egy ilyen szép (igen, ezt gondolta: szép) lány hogy’ állhat össze egy ilyen sráccal! Különben is korai még! Még gyerekek, és együtt laknak!? Bár Vili idősebbnek látszott, de akkor is!
Na, mindegy, essünk túl rajta! Odaült Vili mellé, nagyon zavarban volt, hogy mit köszönjön meg ennek a fiúnak, aztán írni kezdett az instrukciónak megfelelően. Pár perc múlva a párok átadták egymásnak a megírt angyalkát. Örs átvette az övét Vili izzadt kezéből, és teljesen meglepődött. Az a mondat állt rajta, amit ő írt Vilinek. Vili lesett? Lemásolta róla? Vagy szórakozik?
- Ez mi? - kérdezett vissza.
- Rosszul írtam? - érdeklődött Vili, aztán lassan felolvasta: „Köszönöm, hogy vigyáztál a húgomra.” Nem hosszú ú?
- De… jól írtad, de… hogy érted ezt? Én is ezt írtam, mert köszönöm, hogy Adával foglalkoztál - magyarázta Örs.
- Én meg köszönöm, hogy Villővel voltál. Nagyon szeret veled lenni - mondta Vili ártatlan tekintettel.
- Villő a húgod??? - döbbent le Örs.
- Igen. Nem tudtad? - lepődött meg Vili.
- De… de hát… de… én… - Örs csak hebegni tudott.
- Igaz, ikrek vagyunk, de én pár perccel idősebb - húzta ki magát Vili, aki semmit nem értett Örs viselkedéséből.
*
- Miért nem mondtad, hogy Vili a bátyád? - kérdezte Örs, aki annyira boldog volt, hogy majdnem felkapta a lányt.
- Ez egy hosszú történet, majd egyszer elmesélem.
- De a suliban is ezzel szívattak!
- Egyedül Lizának mondtam el. Nem tartozik senkire, csak a barátaimra. Nem azért, mintha szégyellném, hanem azért, mert nagyon szeretem. Akinek ő nem kell, az nekem sem kell. Vili a legnagyobb ajándékom.
Az utolsó mondat még sokáig csengett Örs fülében.
Vili ajándék. Örsnek egészen más elképzelései voltak az ajándékról. És most rájött, hogy mennyi felszínes és milyen kevés igazi értéket ismer. A karácsonyban is az ajándékokat várta a legjobban. De vajon, ha semmit nem kapna, csalódott lenne? Csak az az ajándék, ami a fa alatt van?
Ilyesmi járt a fejében szenteste délutánján. Ilyenkor mindig templomba ment a család, indulás előtt még volt egy kis idő, így hát Örs gondolkodott. Végiggondolta az adventet, mitől is volt szép.
Az estéktől. Meg anya néha mutatta a Facebookon az Őrállók Adventet, az is jó volt.
Meg a mondatok, amikkel teleragasztotta a konyhát. Azt mondta, azok Tamás mondásai. Ő küldte adventben. Örs kinyomtatta őket egy-egy lapra és papír keretet ragasztott rájuk. Ez lesz az ő ajándéka a szüleinek.
Aztán az osztálykarácsony. Tofu, illetve Kristóf öröme. Mennyit guberálta neki a kupakokat! Mit csinálhat velük Kristóf? Totál rejtély!
Aztán a Lovardás kihívások. Milyen jó volt egy hétig figyelni valamire, küldést teljesíteni és Villővel Mikulás - csomagozni!
Aztán itthon a mézeskalács sütés! Apa feltekerte a zenét, anyával táncoltak is, majdnem belepörgette őt a tepsibe. Mennyit nevettek!
Meg amikor kirepedt a habzsák, és nyalták az asztalról a cukros tojásfehérjét. Adának az orra és a homloka is olyan volt!
- Indulás! - adta ki Apa a parancsot, és Örs jókedvűen kapta fel a cipőjét.
*
Örs picit idegennek érezte a templomot, hiszen ritkán járt oda, de karácsonykor mások is így éreztek. Az ünnep varázsa azonban hamar oldotta a hangulatot. Örs látott pár ismerős arcot, Villő is ott ült a családjával, meg még páran a Lovardából, és mintha Tofu is feltűnt volna, amikor felálltak az imádsághoz.
Eszébe jutott a Tábor, ahol annyira természetes volt az Isten jelenléte és amit Tamás mondott, hogy csak ki kell nyitni a szívünket, és akkor megérezzük a Jó Istent.
Igyekezett most is így tenni.
A prédikáció arról szólt, hogy a szeretet önzetlen. Nem keresi a maga hasznát. Isten így szeret minket, ezért született meg a Földre.
Örsnek eszébe jutott, miken gondolkodott templom előtt, és rájött, hogy mindazokban, amiktől szép volt az advent, ott volt a szeretet. A családja szeretete, Villőé és barátaié, az Őrállóké, Tamásé, és igen, az övé is.
Megszólalt az orgona, közeledett az alkalom vége.
- Igazi örömhírt hirdetek most nektek, mint az angyalok annak idején - kezdte a hirdetéseket a lelkész. - Bizonyára mindannyian tudjátok, hogy gyülekezetünk évek óta imádkozik azért, hogy Máté kijuthasson külföldre a speciális gyógykezelésre. Nos, az ünnepek után indulhat. A kezelés ára összegyűlt. És szeretném bemutatni nektek azt a fiatalembert, akinek a szeretete és kitartása nem ismer határokat. Aki évek óta gyűjtögetett…
Az emberek forogni kezdtek, ők már tudták, hogy kit keresnek. A lelkész egy eszméletlenül nagy számot mondott, Örs fel sem fogta, csak az jutott el a tudatáig, hogy „kupak”, és akkor meglátta Tofut, aki szerényen emelkedett fel a padban. Lassan kisétált, és kezet fogott a lelkésszel, aki valamit a kezébe adott.
- Máté a legjobb barátom - kezdte Kristóf, és Örs szájtátva hallgatta. - Szomszédok vagyunk. Megígértem neki még az óvodában, hogy ha nagy leszek, felfedezem a betegségére a gyógyszert. De kupakokat is gyűjtöttem, hátha abból hamarabb összejön a pénz, minthogy kutató legyek. Mindenkinek köszönöm, aki segített nekem. A suliban is kaptam egy csomót az utóbbi hetekben. Igazán jók az emberek - mondta és odament a tolószékes kisfiúhoz, hogy átölelje.
Örsnek megindultak a könnyei.
Megíratott Őriszentpéteren, a Jó Isten 2022. esztendejének, Álom havának 24. napján
Comments