- Mindjárt jövök - szólt Örs a haverjainak, és visszafordult a kiürült öltözőbe.
- Oké, de igyekezz, mert Hordóbá be fog rágni, ha később jössz be! Nincs kedvem egész órán futni - mondta Beni.
- Örsre rájött a szapora? - vihogott Zsombi.
- Nem mindegy? Max. sétálunk, ahogy szoktunk - nyugtatta meg Erik Benit.
Örs kapkodva intézte el, ami miatt visszament, és izgatottan várta az óra végét. A többiek is várták, persze nem izgatottan. Amikor vége lett, tódultak az öltözőbe, mert a következő óra a másik épületben volt, és a szünet mindig rövidnek bizonyult az átéréshez.
- Mi van, Tofu, jött a Mikulás? Azt hittem, csak a jókhoz jön - rikkantotta Frédi, mikor meglátta a mellette öltöző srác cipőjét.
- Mit kaptál? Osztozunk?
- Nyilas Misi pakkot kapott!
- Héj, csak Tofu kapott?
Úgy zengett az öltöző, ahogyan a lányoké szokott. Örs sietve öltözött, mert azt mondta büféznie kell, így már nem láthatta, amint a srácok elvették Kristóf csomagját, majd csalódottan adták vissza neki.
- Kupakok! Tofu, neked a Mikulásod se százas!
Kristóf arca boldogan ragyogott.
*
- Nos, ki szeretne beszámolni a heti küldetéséről? - hangzott a kérdés.
Péntek délután a Lovarda Nagytermében ültek, az asztal közepén az adventi koszorú, a gyömbéres kekszes doboz körbejárt, gőzölgő tea mindenki előtt. A sejtelmes világítás, melyet csupán a koszorú gyertyái és a karácsonyi dekoráció árasztottak, az almás-fahéjas tea és a fenyőágak illatának kavalkádja különleges hangulatot árasztottak. Annyira ünnepi és meghitt volt minden, hogy Örs maga is meglepődött, amikor eszébe jutott, hogy ezeket az embereket alig ismeri, hiszen csak párszor találkoztak. Olyan volt, mintha mindig is az élete részei lettek volna.
Többen is elmesélték már a küldetésüket, mire Villő fogott bele.
- Én azt húztam, hogy tölts időt valakivel, akivel nem szoktál. Örs az osztálytársam, de a suliban nem igazán beszélgetünk, ezért őt választottam célpontnak - szégyenlősen a fiúra mosolygott -, és együtt hagytunk el Mikulás csomagokat. Elismerő szavak röppentek fel, mindenki mosolyogva bólogatott. - Én nagyon élveztem. Nem csak azért, mert örömöt szereztünk ismeretleneknek, hanem azért is, mert Örsöt jobban megismertem.
Senki nem tartotta cikinek ezt a mondatot, Örs szívét pedig megmelengette.
- Akkor hát ti voltatok? - vette át a szót Mónika néni, és a telefonját odatartotta Villő elé. A Facebookon egy kislány fotója volt, aki Mikulás csomagot szorongatott a kezében a Gyermekklinika előtt. A felirat: „Köszönöm Mikulás”, felette az anyuka bejegyzése: „Akárki vagy, köszönöm. Segítettél elhinni, hogy nem ez lesz az utolsó karácsonyunk. Mert vannak csodák. Osszátok, hátha rátalál.”
Mónika szavait meghatott csend követte.
*
ÍRJ HÁLA LISTÁT!
Örs nem volt az az írogatós típus, de vonakodás nélkül elővett egy lapot, és írni kezdte:
Lovarda
hétvége
nincs házi
pihenés
- Örs, jössz? Anya szólt, hogy nem halad a takarítás… - nyitott be Noel.
Örs sóhajtott egyet, kihúzta a „pihenés” szót, és elindult a portörlőért.
Noel közben szélmalomharcot kezdett édesanyjával:
- Minek kell összepakolni? Így is le tudom róla törölni a port. Egyébként meg nem is poros.
- Túl sok játék van elöl, lépni sem lehet a szobátokban.
- Mi tudunk - vitatkozott. - Legózok, ne kelljen már elrakni. Azt mondtad, hogy amivel játszunk, az elöl maradhat.
- És az autópálya?
- Azzal is. A figurák azon közlekednek.
- Persze! A golyópálya?
- Az Örsé.
- A Szuperfarmer társas?
- Folytatjuk.
- És a kis asztal?
- Az Ada játék étterme. Meg a babasátorral is ő játszik.
- Így akkor sem lehet élni! - fakadt ki Anita. - Úgy néz ki a szobátok, mint egy zsúfolt játszóház!
- Megyünk játszóházba? Juhéj! - érkezett meg Adél.
- Itt a játszóház, nem kell ahhoz elmenni.
- Könyvek a földön? - háborgott tovább Anita.
- Ott szeretek olvasni - mondta Örs. - Én legalább olvasok.
- Noel, a tablet mit keres az ágyban? Engedély nélkül játszottál?
- Nem!
- Kamu - szólt bele Örs.
- SKH! - ripakodott rá Noel a bátyjára. Ezt még a szülők is tudták a saját gyerekkorukból, hogy ez azt jelenti: semmi közöd hozzá. Majd édesanyja felé fordulva így védekezett: - Csak kinyitottam egy csesztet.
- Hogy beszélsz? - lépett be a végszóra az édesapjuk. - És mi ez a kupleráj?
- És még én beszélek csúnyán - feleselt Noel -, azt mondtam cseszt, az pedig láda a Minecraft-ban.
- Gyerekek, ilyen rendetlenségben nem lehet élni! - kapcsolódott be András felesége oldalán az oktatásba.
- „Csak a kisember tart rendet, a zseni átlátja a káoszt!” - idézte Örs a kedvenc hűtőmágnesét.
- Ez gyenge szöveg. Nézzetek rá a szobára! Az embernek elmegy az életkedve. Ilyen rendetlenségben semmit nem találtok meg.
- Még mindig jobb, mint a műhelyed - elégelte meg Örs az előadást.
- Lol, Örs oltópontot nyitott! - vihogott Noel.
- Ne szemtelenkedj! Te meg ne röhögj! - osztotta őket Anita. - Egyébként igazuk van - fordult a férje felé.
- Hé, én csak neked akartam segíteni! - vágott vissza András.
- Hát, sokat segítettél, mondhatom! - Majd a gyerekekhez fordult. - Mindent azonnal elpakoltok! Mindent! Nem érdekel, mivel játszotok éppen. Egészen pontosan semmivel nem fogtok játszani, amíg meg nem tanultok rendet tartani.
A gyerekek lógó orral vették tudomásul, hogy pakolniuk kell, de Noel még visszakérdezett:
- És honnan fogod tudni, hogy már megtanultuk, ha elpakoljuk, amin gyakorolhatnánk?
Anita úgy távozott, mint egy megvert hadsereg. Végignézett az adventi teendők listáján, és elkeseredve roskadt le egy székre.