G-RCGJCSMR0H
top of page
Orallok_logo_fekete.png

TÁBOROK AZ ŐRSÉGBEN

Magazin

Ódor Fanna: Őrálló Örs kalandjai, 15. rész: Az első adventi kihívás

Az első adventi kihívás


„Szerezz örömet titokban!” Ez állt a papíron.

„Kinek? Mi az, hogy titokban? És milyen örömet? Ha kedves vagyok valakivel, akkor tudja, hogy én voltam. Az nem titok.” Ilyesmiken járt Örs esze, mikor otthon újra elővette a papírt.

- Örs, segítesz megírni a Mikulás listámat? Noel azt mondta, felesleges - jött Ada.

- Igaza van - dünnyögte Örs nagyon halkan, hangosan meg azt mondta: - Miért nem rajzolod, mint eddig?

- Tavaly sem ismerte fel, és mást hozott. Jobb, ha leírjuk neki.

- Miért, mit szeretnél?

- Egy rózsaszín laptopot! Tavaly is azt akartam.

- Laptopot? Te? És rózsaszínt? Olyan nincs is!

- Igen, azt. Honnan tudod te, hogy Mikulás országban mi van? Csak írd le ide, jó?

Örsnek megfordult a fejében, hogy odaír valami hülyeséget, de nem tette. Teljesítette a húga kérését. Kár, hogy ez nem titkos örömszerzés. Bezzeg a Mikulás! Mindig titokban szerez örömet. Vagyis nem. Hiszen amit a cipőkben találunk, tudjuk, hogy tőle van.

- Ez az! - gyúlt fény Örs fejében. - Megtévesztés! Én is cipőkbe teszek valamit, és senki nem fogja sejteni, hogy én voltam. Mindenki a Mikulásra gondol majd!

Olyan örömet érzett, mint amikor megfejt egy nagy talányt. Egészen addig, míg eszébe nem jutott, hogy kinek fog ő bármit is adni. Hiszen bárkivel találkozik a családon kívül, azoknak a cipő a lábukon van.

*

- Van már Mikulás listád? - kérdezte Villő.

- Ezt komolyan kérdezed? - lepődött meg Örs.

Együtt ballagtak a buszmegálló felé suli után.

- Persze. Minden évben írok, és kiteszem a szobámban.

- Ugye nem hiszel a Mikulásban? - érdeklődött óvatosan Örs.

- De igen. Hiszem, hogy élt egyszer az a bizonyos Miklós püspök, aki elindította ezt a hagyományt, és halála után sokan folytatták. Nekem így mesélték kicsi korom óta, ezért nem zavar, hogy sok Mikulást látok. Sőt! Én is szoktam Mikulás lenni!

- Neee! Ezt nem veszem be! Álszakáll meg hohohohó? - dörmögte elmélyített hangon.

Villő elnevette magát, és vállon bokszolta a mellette haladó fiút.

- Lökött! Dehogyis! A hohohohó különben is amcsi marhaság, mint a Coca-Cola Mikulás! Szoktam olyat csinálni, hogy összeszedem, amire már nincs szükségem, meg ami felesleges, esetleg veszek is a zsebpénzemből csokikat, és kis csomagokat készítek. Ráírok valami kedves üzenetet, és random helyeken otthagyom. Biztosan örül, aki megtalálja.

- Ez mekkora ötlet! Villő, te zseni vagy! - kiáltott fel a fiú. - Látod, mit húztam? - azzal előkapta a cetlit. - Ilyet kell csinálnom! Lenyúlhatom az ötletet? Te mit húztál?

- Nem mutatom meg. Majd pénteken - mosolygott a lány. - Persze. Nem az én ötletem, biztosan mások is csinálják. Akár együtt is szétszórhatjuk a csomagokat, ha van kedved.

- Szuper! Köszönöm! És miket szoktál ráírni?

- Hát olyasmiket, hogy „Ez a csomag lepottyant a Mikulás szánjáról. Azé, aki megtalálja.” vagy „Én egy elveszett csomag vagyok. Téged kerestelek.” vagy „Már annyira vártalak. Köszönöm, hogy megtaláltál.”

Örs ámuldozva hallgatta. És nagyon boldogan. Végre tudta, hogy mit kell tennie. Hogy hogyan tud „örömet szerezni titokban”. Vajon Villő mit húzhatott? Szívesen segítene neki.

­*

- Csá, Öcsi, mit írsz? - kérdezte Örs.

- Ada kérte. A Mikulásnak.

- Én már segítettem neki.

- Ez nem a lista. Azt kérte, írjam ezt le.

Örs nézte a lapot Noel írásával: „Kedves Mikulás! Szeretnék a segéded lenni. Adél”

- Ada! Ada, gyere csak! - rikkantotta Örs. - Te tényleg Mikulás segéd akarsz lenni?

- Igen, mert annyi dolga van, biztosan örülne, ha valaki segítene neki. Én meg úgyis ráérek.

- Akkor van egy nagyszerű ötletem. Noel, érdekel?

- SZ-T-M, ja - mondta Noel.

- He?

- SZerinTeM, igen - tolmácsolta önmagát Noel kelletlenül.

- Na, tesók, arra gondoltam, hogy segítsünk be a Mikulásnak. - A kislánynak felcsillant a szeme, Noel felnézett a tabletjéből. - Szedjünk össze minden olyan játékot, apróságot, amire már nekünk nincs szükségünk, és csináljunk kis csomagokat belőle. Ennyivel kevesebb dolga lesz a Mikulásnak. Na?

- És mi van, ha ugyanazt hozza vissza nekünk? - érdeklődött Ada. - Nekem saját listám van.

Örs rögtönzött.

- Van egy anti-bumeráng szabály a Mikulás kódexben. - Adát már ezek a nagy szavak megnyugtatták, Noel vigyorogva figyelt. - Ez azt jelenti, hogy senki nem kaphatja azt, ami tőle származik.

- Ez kúl - mondta Noel, és kiborította a játékos dobozát.

*

A sok „Hülye vagy, ezt most kaptuk!” és a „Ki ne dobd, inkább add nekem!” meg a „Na, ez még kell!” után is csinos kis kupac állt a szoba közepén. Voltak benne kinderfigurák, sztikizek, matricák, pici tollak, üveggolyók, kitűzők, fociskártyák, focista figurák, kis autók, gyöngyök, karkötők, plüssök, tulajdonképpen „repülőtől a gyereksz*ig szinte minden” - ahogyan a nagymamájuk szokta mondani.

Örs közben vett pár mini Mikulás csokit, meg zacskókat, és csomagolni kezdtek. Közben már nem veszekedtek. Mindhárman arra gondoltak, hogy ez mekkora buli, és valami különös melegséget éreztek a lelkükben. A cetlizéssel kicsit meggyűlt Örs baja, többször gyűrte össze, hajította a szemetesbe, amit írt, de végül az is kész lett.

*

- Na, hány csomag van, hová vigyünk még? - kérdezte Örs Villőt.

- A legfontosabb helyek megvoltak: kórház, rendelő, templom, játszótér, sétáló utca, park, óvoda, iskola - számolta az ujjain. - Tegyünk még pár buszmegállóba!

- Oké, de ott ugye, nem kell fára másznom? - kérdezte Örs, és a térdén lévő lyukat mutatta.

Villő nagyot nevetett. - Most már mindegy! Lesz egy éved gyakorolni a fára mászást. Ez a meló ilyen.

- Végül is, még mindig jobb, mint Amerikában a kémények! - nevetett Örs is.


Megíratott Őriszentpéteren, a Jó Isten 2022. esztendejének, Álom havának 4. napján

5 views0 comments

Comments


bottom of page