Orallok_logo_fekete.png

TÁBOROK AZ ŐRSÉGBEN

Magazin

Tábori napló – lehull a lepel (avagy tudd meg a kendőzetlen igazságot az Őrállók Táborairól) 8. rész


SZOMBAT

Ezt már itthon írom, mert a táborban nem értem rá. Olyan hamar vége lett.

Igazából életem legszebb hete volt. A táborzáróra mindenkinek eljött a családja. Nagyon megörültem anyáéknak, még a húgomnak is! Azt mondták, hogy szépen lebarnultam, pedig nem is strandoltunk. Meg azt, hogy megizmosodtam. Ezt apa mondta, és csillogott a szeme. A húgom hozott nekem a kedvenc rágómból, de csak hazafelé kaptam be.


Volt egy ünnepség, ahol egy csomó képet vetítettek a táborból, mert Szilu és Matyi folyton fotóztak. Rólam is készültek harcolós, meg fekvőzős képek, így legalább anyáék is láthattak. Aztán mindenki kapott oklevelet, és mindenkit megtapsoltak. Engem is. Nagyon kapart a torkom. Elénekeltük a himnuszokat, és a vendégek is énekelték. Mármint, aki tudta. Apa mondta a kocsiban, hogy majd otthon tanítsam meg nekik. Kaptunk csoportképet, amit aláírattam a barátaimmal.


A végén egy nagy körbe álltunk mindannyian, és megfogtuk egymás kezét. Mindenki. Mellettem egy lány állt, de megfogtam a kezét. Ugyanolyan, mint a fiúk keze. Tamás imádkozott, és éreztem a szeretetet. Olyat éreztem, mint amikor kiskoromban vagy most, ha beteg vagyok, anya ölében vagyok, és simogat. Tamás azt mondta, hogy a táborban a Jó Isten tenyerén járkálunk. És senki nem nevetett ezen. Úgy szeretném, ha a Jó Isten másik tenyere otthon lenne, nálunk. Elő fogom venni a gyerekbibliámat, mert olvasni akarok Istenről.

Búcsúzáskor mindenki mindenkit megölelt, még a kézműves segítők is, és sokan sírtak. A felnőttek is. Férfiak is.


Olyan fáradt voltam, hogy ruhástól elaludtam volna, amikor hazaértünk. De eszembe jutott a tábor, és összeszedtem magam egy gyors zuhanyzás idejére. És annyi mindent tanultam a magyarokról is a táborban. Majd megyek szakkörre a suliban. Eddig nem érdekelt, de most rájöttem, hogy nagyon menő magyarnak lenni. Főleg, hogy már tudok rovásírni.

Azt is elhatároztam, hogy minden hétre kitalálok magamnak egy kihívást, hogy átlépjem a korlátaimat, és jövőre majd Tamás rám se fog ismerni. Az első hét kihívása egyértelmű: örömmel menni suliba minden nap. Nem könnyű, hiszen olyan jó idő van még, mintha nyár lenne.


A haveromnak meséltem a táborról, és azt mondta, hogy ezt űber királyság lenne megcsinálni videójátéknak, és az hasítana a neten. Azt hiszem, pont a lényeget nem értette meg. Jövőre elhívom magammal a táborba.



Végső tanulság: Őrálló leszek! 😊


26 views0 comments