Ebben a fejezetben még arról szólanék, hogy az Őrállók Tábor hogyan őrzé az ősök hagyományit.
A legények szablyaforgatási, bajtársi viselkedési, tisztességes küzdelmi oly erények, mellyet nagyapáink örökítének reánk. Edzésiket köszönéssel kezdék, majd tisztelgéssel végezék. Tenyerük kérgesedék az szablya szorításitúl, karjuk megerősödék, lábuk megizmosodék. Amit orcájukon láték, azt pedig úgy értékelém, hogy lelkük mindeközben nemesedék. Ha ezt továbbra is így folytaták, bizonyos valék benne, hogy oly férfivá válnak, kikre őseink is joggal büszkék lennének.
A leányok teremtő ereje nem csak akkor nyilvánula meg, midőn életet adának, hanem akkor is, mikor kezük között egy gombolyag fonál karkötővé vagy éppen kendővé növekedék. Amint régi korok ruháit magukra ölték, olybá tűnik, önmaguk is átváltozának: büszke nőként, de alázattal állának, majd önfeledten pörgének-forgának. Annak készségit élesztgeték e helyütt szíveikben, hogy ők a világ szebbé tételére s a másokról való gondoskodásra képesek.
Régi idők ősi értéke mentén a fiút férfivá, a leányt nővé válni segíték, jelen világ aktuális szelével nem törődve.
A tábori zászló fel-s levonásakor naponta eléneklék a magyar, a székely, s az palóc nép himnuszát. Vigyázzállásban, kellő méltósággal. A mai napon Hinman Sylvia és Bagyinszky Vilmos végzék e feladatot társaik tapsátúl kísérve.
Azt még tán nem is említém, hogy mostanra már mindannyian birtokában levének az rovás tudományának, s naponta ezen jelekkel váltának üzenetet egymás között. Magam is szívesen rónám (szó szerint) így ezen sorokat, ám nem szeretném Olvasóim a kelleténél jobban terhelni feljegyzésim értelmezésivel.
A szokásos események mellett e napon - amint fentebb említém -, leányik népviseletet öltének, majd azt követőn fergeteges táncházat rendezének.
Pihenésképp bábszínházba ülének, majd erejük fogytáig futkosának, játékosan kergeték egymást.
A bábok láttán teljesen elképedék, mikor megtudám, hogy azokat Tornay Nóra önkéntes készíté saját kezeivel, ezzel is bizonyítandó fentebbi fejtegetésimet a nőkkel kapcsolatosan.
Azt is megfigyelém itt tartózkodásom során, hogy a Jó Isten számára is különösen kedves e vidék, s az itt lévők, hiszen minden nap oly kellemes időt biztosíta, hogy napnak hevivel vagy szakadó esővel nem terhelé foglalkozásikat. Kellemes időben, jól eső szellővel simogatá arcukat, homlokuk izzadságát letörlé. És ez csupán egyetlen a számos ajándéka közül, mellyel róluk gondoskodék.
Bizton így van ez az Olvasókkal is, de hogy ezt észrevevék-e, nem tudom... esetleg javaslám az ezen való gondolkodást, mígnem elkészítém a folytatást.
Commenti