Summáját írnám Őrállók Táborának,

de lant híján maradék a pennánál, hiszen egészen bizonyos valék benne, hogy kik e sorokat olvasák, nem kívánák énekelni ezeket. Így aztán egyszerűen csak szavakba öntém, miket e helyütt tapasztalék, reménységem szerint Olvasóim örömére. Igyekezék alapos tájékoztatást adni, bár biztos valék benne, hogy átadni úgysem tudám az itt tapasztaltakat, s ennek gátja nem írói képességeimben rejlék, hanem abban a tényben, hogy a tapasztalást nem pótolhatá a híradás.
Elsőképpen is meg kell említém, hogy e hely azért jöve létre, hogy a Jó Isten szeretetét minden idevetődő megtapasztalhassa, s ezen legfőbb cél alá rendelődék minden. Az Őrállók abban hívének, hogy az mennyország már e földön létrejöhete, amennyiben komolyan vevénk Jézus Urunk legfőbb parancsolatát, mely nem más, mint az szeretet. Ezen helyen tehát azon igyekezénk, hogy szeretettel teli szavak hagyják el ajakinkat, s valóban minden dolgaink szeretetben menjenek végre, ahogyan az Írás mondá.
Ehhez a szeretethez tartozék az a fegyelem, mellyel ifjaink szembesülének, kik az Őrálló katonai képzésnek veték alá magukat önnön akaratukból, avagy drága szüleik kívánságára. Bizonyos tudnivalók rögzítése az izmokba történék, mivel könnyebben megjegyződék az a mondat, amit fekvőtámaszban közösen kiáltánk, mint az, mit csak meghallgatánk, s egyik fülünkön bé-, s az másikon kiméne. Ha most ideírám, hogy „Nem most alkuszom meg”, bizonyára nem fog Kedves Olvasóm emlékezni ezen mondatra, de tegyen egy próbát, s 10 fekvőtámasz lenyomása közben, azokat számolván fennhangon kiáltozza ezen bölcsességet, s ha más nem, a holnapi izomláz eszébe juttatá e mondatot. Amennyiben ő maga nem alkuvék meg a fekvőtámaszok közben…
Ó, de nehogy azt higgye bárki, hogy ez csak a gyermekekre érvényes, itt ugyanis az önkéntesek semmit sem kérének, mit maguk bé nem tartanának, így aztán minden katonai önkéntes, s maga a tábor vezetője is, együtt nyomá a fekvőtámaszokat ifjainkkal.
S mielőtt a kérdés felütné fejét, megválaszolám, hogy a leányok fegyelmezése másként történék, ugyanis nékik más képességeiket szükséges erősíteni, mivel belőlük nem férfiakat kívánának nevelni, hanem elégedett és boldog hölgyeket, kik értékeikkel tisztában lévén bátran tudák majd megvalósítni álmaikat.
E Táborban biztosítának minden lehetőséget, hogy ki-ki jellemében fejlődjék. Van, kinek az jelenté a kihívást, hogy szülő nélkül, otthonról távol létezzék, van, ki lovagolni szeretne, de még gyűjté bátorságát, s kitartást és türelmet igényle az szablya forgatás vagy az horgolás művészetének elsajátítása is. Mindezek mellett társainkra is odafigyelénk, s csapatban gondolkozánk. Az önkéntesek ugyaneképpen.
Minden napnak vala egy leánya, s egy ifja, kik példaként állának előttünk, mivel ők húzák fel-s le a tábor zászlaját. Ezen méltóságot úgy lehet kiérdemelni, hogy valaki önmagát legyőzé valamiben, átlépe saját korlátját, ami az egyik legbecsülendőbb tett. Mai napon így álla előttünk példaként s tapsaink viharában Tóth Zselyke és Katiela Aryan Soa.
Mindehhez képes jelentést egy Arc Könyv nevezetű Képes Krónikában találának az érdeklődők, hol tetszésüket is kifejezheték a képek láttán.
Ezen első részben fontosnak tartám ezeket leírni, s majd naponként beszámolék arról, hogy mi minden történe itt még.
Isten áldása legyen az Olvasón!
Mi mással, mint szeretettel jegyzé e sorokat: Fannonimus
コメント