Liza már fél 7 táján a buszvégállomáson - közkedvelt néven a Parasztelosztóban - toporgott, hála Istennek, Villő sem az utolsó percben érkezés híve volt. Nem sokkal később megjelent a láthatáron, kezében egy fehér füzettel.
- Te már itt vagy? Vagy haza sem mentél? - köszöntötte vidáman Lizát.
- Anyuval együtt szoktunk jönni idáig. Hétkor kezd az oviban - mutatott a közeli, színes rajzos épületre. Majd a Villő kezében lévő füzetre nézett: - Év eleji dolgozat?
- Nem, hála Istennek, legalábbis nem tudok róla. Ez az Őrállós füzetem. Neked hoztam megmutatni.
Azzal helyet foglaltak egy alacsony korláton. Villő úgy tette ölébe a füzetet, hogy mindketten lássák. Ki akarta nyitni, de Liza megállította a kezét:
- Azta! Milyen szép felirat!
- Képzeld, ezt az egyik Önkéntes csinálta. Az Önkéntesek más néven a segítők a táborban - magyarázta -, Daninak hívják, aki így ír. Simán, kézzel, nem sablonnal vagy géppel! - mondta olyan büszkén, mintha az ő érdeme lenne.
- A címert is ő rajzolta? - lapozott tovább Liza.
- Nem hiszem. Ez az Alapítvány címere, és képzeld el, van egy zászló, amit minden reggel felhúztunk, és minden este le, és azon is ez a rajz volt, de tudod, hogyan?
Liza el sem tudta képzelni, csak nézett tágra nyílt szemmel, és várta a folytatást:
- Egy néni ráhímezte! Érted? Ráhímezte, de úgy, hogy olyan, mintha egy fotó lenne. És a hátulja ugyanolyan gyönyörű, mint az eleje. Mint egy matrica! Eljött a táborba is, Szidi néninek hívják, nagyon aranyos néni. Van vagy 80 éves, de tök jó fej. Egész télen azt hímezte!
- Biztos nincs Facebookja - viccelődött Liza. - Egyszer hímeztem a Nagyival, de megpusztulnék, ha csak egyetlen este azt kellene csinálnom, nemhogy egész télen!
- Én a táborban tanultam meg hímezni.
- És nem uncsi?
- Nem. Lehet közben énekelni, meg dumálni, ha egyedül vagy, akkor meg gondolkodni.
- És ezek? - lapozott tovább Liza. - Himnusz-ok??? Hát mennyi van?
Villő felnevetett. Képzeld el, Tamás mindig így mondja el, hogy 3 himnuszt fogunk énekelni: a magyar himnuszt, mert… és akkor mi kórusban mondjuk: magyarok vagyunk. A székely himnuszt, mert… és mi mondjuk: a testvéreink! És a palóc himnuszt, mert….
- Mert szép - harsant egy hang a lányok háta mögött, amitől kissé kibillentek az egyensúlyukból a korláton ültükben.
- Örs! - kiáltott egyszerre a két lány.
A fiú nagyot nevetett: - Bocsi, nem akartalak megijeszteni titeket.
- A szívem! - szorította Liza a kezét a mellkasára.
- Te is buszos vagy? - csodálkozott Villő.
- Nem, csak néha apám kitesz itt, amikor előbb megy dolgozni, aztán buszozom. Hogyhogy nálad a füzet?
- Liza kérdezett a táborról. Így könnyebb mesélni.
- Már beállt a busz, nem jöttök? - kérdezte a fiú.
A két lány egymás mellett ült le, Örs talált magának egy havert két sorral hátrébb.
A lányoknál újra előkerült a füzet. Összedugott fejjel nézegették, miközben Örsnek a haverja mutatta a legtrendibb Youtubert. Füles volt rajtuk, csak az hallatszott, amikor fel-felröhögtek.
- Imádságok… - olvasta Liza. - Ez olyan vallásos tábor? Rózsafüzér, meg gyónás?
- Nem, dehogy! - tiltakozott Villő. - Ezeket énekeljük étkezéskor…
- Éneklitek? Mindenki előtt? - hüledezett Liza.
- Aha, de együtt, nem szólóban. De képzeld el, aki Önkéntes akar lenni, annak vizsgáznia kell, és mindenkinek - fiúknak és lányoknak is - el kell énekelniük egy népdalt, de tök egyedül! Livi mondta, aki szintén Önkéntes. Mondjuk neki könnyű, mert annyira gyönyörű hangja van! És mindenféléket tud énekelni. Szerintem hamarosan híres énekesnő lesz.
- Na, ha nekem kellene énekelni, sírva menekülne mindenki. Majd meglátod az énektanárunkat! Az halál. Egyik szeme zöld, a másik barna. Tök durván néz ki. Állítólag fiatal korában operaénekes volt külföldön. Olyan hangja van, beledöglesz. Remeg az ablaküveg. És azt hiszi, hogy mindenki tud és szeret énekelni. Ez benne a legrosszabb. „Ifjak!” - így hív minket - mesélte Liza, és eltorzított hangon kezdett beszélni - „A Kodály módszer hungarikum. Az egész világon működik, pont nálunk ne működne? Mi volt Kodály jelmondata, na mi?”
- A zene mindenkié - a lányok összerezzentek, ahogyan Örs és a haverja vihogva harsogta a fejük fölött.
- Nem akartok leszállni?
A két lány összekapta magát, és a fiúk mellé álltak. Liza még annyit mondott az énektanár hangján:
- LEGYEN a zene mindenkié. Így a pontos, Ifjak.
Majd kacagva leszálltak mind a négyen az összes többi iskolába igyekvő diákkal együtt.
Megíratott Őriszentpéteren, a Jó Isten 2022. esztendejének, Földanya havának25. napján
Írta: Ódor Fanna