Örs kalandjai, 3. rész: Tisztességből és becsületből

A szünet véget ért, újabb tanóra vette kezdetét. Örsnek megfordult a fejében, hogy a szünetek és tanórák hosszát fel kellene cserélni.

- Na, mi van, elkapott a Sellő? - pöckölte meg hátulról Örs fülét az egyik „ökör”, Zsombi, mire Örs morcosan hátranézett, ám abban a pillanatban a tanár szigorú hangját hallotta a feje fölül:

- Mit keres, fiam? Mi az, ami magának nincs, de Zsombornak van, kedves Örs? - mindenkit magázott. Állítólag még a kutyáját is.

- Soroljam, Tanár Úr? - vihogott Zsombor, és az engedélyt meg sem várva folytatta: - Kezdjük az ésszel, aztán jöhet az izom...

- Na, maga meg jöhet ki a táblához, aztán előbbit rögvest bizonyíthatja is....Ha elakadna, Örs kisegíti.

Néma csend lett a teremben a nagy vihogás után. Sejtették, hogy pár egyes gazdára fog találni. Mindenki lapított, hogy ne ő legyen a tulajdonos.

- Zsombi, annyira hülye vagy! Kellett ez nekünk? - kérdezte az óra után Örs. - Szép kezdés!

- Innen szép nyerni! - vonta meg a vállát a fiú, akinél nem volt ritka vendég az egyes. - No para, jön egy tesi, aztán húzunk el innen!

Testnevelés órán a fiúk külön voltak a pocakos tesi tanárral, Hordóbá-val, becsületes nevén Kádár Károly úrral, aki maga magyarázza el minden új osztálynak, hogy a kádárok régen hordót készítettek, de valahogy erről ő sosem asszociál a saját hasára, míg a diákjai minden esetben.

Hordóbá sípjával diktált félelmetes ütemet, de a kicsit is leleményes tanulók fejfájásra, bokaficamra, hányingerre hivatkozva ücsörögtek a padon, vagy szabadon kimászkáltak a mosdóba, esetleg házit írtak, vagy nagy ritkán úgy tettek, mintha végeznék a gyakorlatokat. Hordóbá vagy nem látta - ami nem csoda ódivatú szemüvegére tekintettel - , vagy nem akarta látni mindezt. Ő sem csinált semmit. Focinál néha beállt a kapuba, de olyan volt, mint a halott matektanár: nem osztott, nem szorzott.

Örs átöltözött, és arra készült, hogy a szokásos ÖKÖRködésben lesz része, mint mindig. A szeptemberi melegben szomjasan nyúlt a kulacsa után. Elsöprő hangorkán áradt ki, de ismét csak ő hallotta: „Tisztességből, becsületből!” Ezt az önkéntesek skandálták a Táborban, amikor csak nekik volt büntetésük. Amikor gyereknek volt büntetése széthagyott cuccok, tiszteletlen vagy bántó viselkedés, esetleg csúnya beszéd miatt, a felnőttek mindig együtt nyomták a fekvőt velük. De a felnőttek büntetése csak az övék volt. Örs számára nagyon megható volt látni, ahogyan alázattal és komolyan csinálták. Alázattal és komolyan...

- Te hülye vagy? - kérdezte Erik. - Hordóbá nem is néz ide! Mindenki tízesével számol...

Örs homlokáról csorgott a verejték. Becsülettel futott, és ugrott, fekvőzött, és csinált mindent, ahogyan a tanár kérte. Amikor feladta volna, a fogai között szűrte: „Tisztességből, becsületből!” Ez adott erőt neki, és a végén igazi hősnek érezte magát.

- Hová pedálozol? Hordóbá észre se vette!

- Mindenkinek ötöst ad, úgyis - csodálkoztak az osztálytársak.

- Villő se látta! - adta meg a kegyelemdöfést Zsombi.

- Fejezd már be! - elégelte meg Örs. - Nem miatta tettem!

- Hanem miért?

- Tisztességből és becsületből.

- Ez tényleg nem normális. Lőjetek le, ha valaha szerelmes leszek - vihogott Erik.

Megíratott Őriszentpéteren, a Jó Isten 2022. esztendejének, Földanya havának 11. napján

Írta: Ódor Fanna