Eközben Örs Villőt hallgatta, aki ugyanolyan könnyedén csevegett, mint az első napon. Lassan a fiúban is oldódott a feszültség. A lány elmesélte, hogy délutánonként, hacsak teheti, itt van kint, és persze hétvégén is. Sokan járnak lovagolni, de legjobban azt szereti, amikor sérült vagy magatartászavaros gyerekeket hoznak lovasterápiára, mint az imént.
- Kár, hogy nem hamarabb jöttetek - mondta a fiúnak. - Láthattad volna mekkora csoda, hogy ezek a gyerekek úgy bánnak a lovakkal, mintha értenék egymást. Persze, van, aki először fél, de utána… nem is tudom… - látszott, hogy keresgéli a szavakat - különös kötődés alakul ki. Felül a lóra, és látszik rajta, hogy boldog. Ránézel, és azt érzed, hogy mindenre képes! Leírhatatlan! Na, de most mesélj te!
Villő olyan magával ragadóan beszélt, hogy Örs alig tudott felocsúdni.
- Hát… velem nem történnek ilyen dolgok… elmaradt az edzésem… - mindössze ennyit tudott kinyögni. De tényleg - gondolta magában - Villő élményeihez képest vele nem történt semmi.
- Nézd csak, itt az uzsi vagy a vacsi! - kiáltott a lány a lovarda közelébe érkezve. - Velünk tartasz? Vagyis velem? Mert, ahogy látom, a húgodat és Sanyit nem fogjuk elvonszolni onnan - mutatott a karám felé.
Örs örömmel mondott igent, mert hirtelen ráébredt, hogy bizony megéhezett.
Kezet mostak az udvari csapnál.
- Úgy látom, anya melegszendvicset hozott, vegyél bátran, mindig egy egész hadseregnek valót készít. Szoktam vele viccelődni, hogy a lovakat is beleszámolja.
Kopott műanyag székek álltak az ódon fa asztal körül, a két fiatal leült. Villő meghajtotta a fejét, és elkezdte az asztali áldást:
- Jövel, Jézus… te nem mondod? - nézett fel a fiúra. Hangja nem számonkérő volt, sokkal inkább biztató. Örs gyorsan bekapcsolódott.
- Én egyedül nem szoktam - vallotta be.
- De nem vagy egyedül - nevetett a lány. - Egyedül én sem hangosan mondom.
A szendvics még langyos volt, és különösen ízletes.
- Zakuszka - mondta a lány. - A nagyim gyártja ipari mennyiségben.
Majd elmesélte, mi az és hogyan készül, és Örs azon csodálkozott, hogy egyáltalán nem volt unalmas, sőt!
- Jaj, már megint be nem áll a szám! Most aztán tényleg te mesélsz! - mondta és mindkettőjüknek töltött. - Bodzaszörp, szintén a nagyimtól, de erről nem mesélek. Hallgatlak.
Örs kénytelen volt megszólalni.
- Bent maradtunk a suliban, de nem jött az edző. Gyakran késik, gondoltuk, most is az lesz. Megjelent Pincsike.
- Egy kiskutya? A suliban? - csodálkozott a lány.
Örs felnevetett.
- Dehogy! Kincső, tudod. Kincsikének becézik, de állandóan Emi után lohol, mint egy pincsikutya.
Villő nem nevetett, de ezt a fiú nem vette észre, folytatta az elbeszélést:
- Erik meg Zétény volt velem, és elbújtunk a szertárban, hogy majd megijesztjük. De végül nem arra jött. És akkor Zéti ráírt viberen, hogy keress meg. Az meg visszaírt, hogy keress meg te. Szóval lányok vées fiúk fogócska - bújócska lett belőle, mert közben írt az edző, hogy nem tud jönni. Képzeld! Az egyik körben Zéti bebújt egy szekrénybe, én meg egy virágládába, és Erik rám pakolt még pár zacskó virágföldet. Esélyem nem volt egyedül kijönni. Azon aggódtam, nehogy ott felejtsenek, bent rohadnék hétfőig.
Miután nagy nevetések közepette kitárgyalták, hogy milyen élmény lett volna Örsnek az iskolaépületben tölteni a hétvégét, ha egyáltalán ki tudott volna jönni egyedül a rejtekhelyéről, Villő megkérdezte:
- Te, Örs, mi ez a Hatökrök, ahogy titeket hívnak?
- A bandánk. Hatan vagyunk benne. Először csak Ökörkör volt… ismered Frédi és Bénit? Az olyan retró rajzfilm, és abban van ez a név. Alfréd és Bence alapította még alsóban. Mindig együtt lógtak, aztán Frédi meg a Beni miatt jött ez valahogy. Valamelyikük apja találta ki, be is öltöztek a farsangon, nagy sikerük volt. Két csaj is volt velük, de azokra a nevekre már nem emlékszem. Egyik Emi volt. Akkor még normális volt. Hoztak egy marha nagy plüss dinót. Asszem nyertek is valamit. Én azóta se láttam azt a rajzfilmet. Na, és aztán sokat lógtak velünk, mármint Zsombival, Erikkel meg Zéténnyel, és egyszer csak rájöttünk, hogy hatan vagyunk… hát, a név meg adta magát. Zéti tök jól rajzol, csinált nekünk logót is - mondta nagy büszkén.
- Klassz. Jó, ha tartozol valahova. De csak lógsz velük, vagy tényleg a barátaid? - érdeklődött a lány.
- Hogy érted? Mi a különbség? - kérdezett vissza Örs.
- Hát, szerintem a barátság a legfontosabb dolog a világon. Mármint a család mellett. A barátodnak mindent elmondhatsz, megbízhatsz benne…
- Nekünk nincsenek titkaink. Az olyan csajos, nem? - szólt közbe a fiú, aztán rájött, hogy illetlen volt. - Bocsi, folytasd, lécci!
- Lehet… jó, ha nincs titkod… - mondta Villő elmerengve - szóval - folytatta - szerintem barát az, aki elfogad úgy, ahogy vagy, nem kell másnak lenned. Önmagadat adhatod. Meg… jót tesz neked… vagyis… kihozza belőled a legjobbat. Ők olyanok neked?
Örsöt váratlanul érte ez a mély kérdés, de még mielőtt elgondolkodott volna, előkerült a húga, és magával rángatta, hogy nézze meg a kiscsikót, amelyik nemrég született, és olyan cuki, és ugye, máskor is eljönnek, és onnantól kezdve már nem tudtak kettesben beszélni Villővel.
Örs előhozta a bicikliket, Sanyi és Villő kikísérték őket. Ada még mindig integetett, és hangosan kiabált: - Szia Villő, szia Sanyi, szia Vili!
Örs úgy látta, mintha a fotón szereplő srác bukkant volna fel a bokrok közül, de talán csak képzelődött…
Megíratott Őriszentpéteren, a Jó Isten 2022. esztendejének, Magvető havának 30.napján
コメント